2013.10.28. 08:28
Negyedik és ötödik nap
A negyedik nap – Liza Termetre pedig olyan, mint én. Egészen hasonló. De az arca meggyötört, ki sincs festve, durva vonásai vannak. Megtudtam, hogy Azerbajdzsánból származik. Nem zavart, a kisebb nemzetek szülötteivel, megfigyeltem, valamiért jobban kijövök. Hirtelen nem is jutottak…
Kicsit hosszabb poszt mobiltelefonokról és egyéb őrültségekről, vágyakról, satöbbi, de amiben kiderül, hogy minden válhat az ember javára, még a saját hülyesége is, még a hiábavalóságok is... A harmadik próbanap után tehát hivatalosan is beléptettek. A harmadik napot már…
2013.10.26. 09:00
Neutrális, naturális
Neutrális és naturális Egyszerűen a bőrén tapasztalja az ember: farkastörvények uralkodnak. Bár a képzavar erős, ha arra gondolok, hogy ennél jámborabb nép nincs ezen a földön. A törvények azonban törvények, és itt is nagyon erősen érvényesülnek, sőt. Ahogy mindenre igaz…
Az érzés, amikor először válik könnyűvé, szinte észrevétlenné, elolvasni egy pasi hátán a pólójára írt feliratot, felbecsülhetetlen! :) Amikor az óriásplakátok szövege már nem riaszt és automatikussá válik a fordított irányú olvasás, no, hát az is. Fordított?…
2013.10.19. 22:21
Újra munka, újra
Próbanapok Guszun kérdezi eszem –e? És mondja, hogy ő nem. Jelentőségteljesen néz rám, valamit értenem kellene ebből? Reggel fél hétre jöttem, mellé osztottak be dolgozni, az első órában megkérdezte, zsidó vagyok-e. Mondtam, hogy igen, de apám keresztény. Nem tudom, hogy ezt…
2013.10.19. 12:37
Gránátalma
Mondják, hogy a gránátalmában éppen 613 mag van. Mások azonnal felhördülnek, ugyan már! Egy olyan kicsi gyümölcsben hogyan férne el annyi? De igazából csak keveseket érdekel, azt hiszem. Nincs is idejük, hogy megszámolják a magokat. Hogy igazából leüljenek, felvágják,…
2013.10.17. 22:23
Rabin
Más minőség, valóban. Más fontossági sorrendek. Ma van Jichak Rabin jorcájtja. Fóliákkal behúzott tálcákon mécsesek égnek, az egész ország átadja magát az emlékezésnek, pedig már tizennyolc éve történt. Az egység, amit a világ irigyel hogyan volt megnyerhető? Sehogyan sem.…
2013.10.16. 21:40
A héber igék
Óvatosságra intenek. Nem csak azért, mert olyannyira sokan vannak, és azonos hangzásúak, hogy könnyedén össze lehet keverni őket, hanem azért is, mert ha egyszer rosszul tanulja meg ragozni őket valaki, akkor az rögzül benne, semmi más, és utána már nagyon nehéz a dolgokat…
2013.10.13. 21:24
A tenger
Pont, miután mondtam Patríciának, L. nagyobbik lányának, hogy dehogy sült le, októberben már nem lehet leégni, kifeküdve a napra úgy megpörkölődtem, ahogy már régen nem, - pecsenyekacsa. Ebben a formátumban nagyon jól nézek ki, az egyik etióp kislány meg is jegyezte, amikor…
2013.10.12. 19:14
A mexikói özvegy
Jöttét vártam már, hosszú időn át vártam, hiszen amikor én érkeztem, V. már akkor mondta, hogy ő lesz majd a lakótársam. A hírnek egyik nap örültem, másik nap kevésbé, és ez mindig attól függött, hogy éppen milyen más gondolatok jártak a fejemben. A kis lakás itt a…