Továbbra is csak erős idegzetűeknek!

Belebetegedtem, úgy, ahogy azt kell, ahogy lenni szokott, megtörtént már velem többször életemben, nem olyan sokszor, de épp elégszer. Érzelmi törések, töréspontok, rásegítenek a vírusoknak, amit legyőzni hittél, az is előkerül, lidércek, démonok. Nem éri meg, mondják, felejtsd el, hát persze, hogy nem éri meg, csak a test és lélek együtt épp nem ennek az elvnek alapján mérlegel, hogy mi éri meg és mi nem. Elköltöztek, másnap érzetem, hogy eluralkodik rajtam a vírus, ami már leterítette az összes kolléganőmet, fájni kezdett a gyomrom, a fejem, belázasodtam, a torkom begyulladt, az összes nyirokmirigyeim fellázadtak, és ha mindez nem lenne elég, hát meg is jött, a testem úgy döntött, akkor most és éppen ebben a pillanatban kisöpör mindent, ami felesleges. Alul a vér dőlt belőlem, felül a takony, ember nem érezheti magát elesettebbnek, illetve dehogynem, ne káromoljuk az Istent, lehetett volna és lehetne rosszabb, tudom!

Három hónap után megkaptam az első éjszakai műszakom, akkor voltam a legbetegebb, de nem passzolhattam. Az éjszakai műszakok itt egyrészt ajándék számba mennek, jutalomból kapja őket az ember, mert ha nem is nyugodt a műszak, a munka mégis sokkal kevesebb, másrészt pedig 150% - on fizetik, ráadásul az enyém péntekre esett, az 200%. Voltak, akik a szemem kikaparták volna ezért, például Manal, aki háromszor mondta el, hogy gondoljam meg jól, az éjszaka nehéz, ha úgy érzem, hogy nem szeretném, ő szívesen cserél velem, vagy akár meg is csinálja helyettem… Azt elhiszem, gondoltam magamban, meg hogy na, persze, és eszem ágában sem volt. Hát nem! Bementem, majdnem beledöglöttem, de végighúztam. Szombaton délutános műszakban voltam, még szerencse, hogy nagyrészt a konyhában, mert az orrom még nem jött rendbe és nem szívesen beszélgettem volna a betegekkel úgy, hogy közben a fejükre csöpögtetem, amim van… Vasárnap szerencsére hofesh jött, szinte az egész napot végigaludtam.

L. péntek este megváltoztatta a profilképét és a borítóképét is a fb-on. Feltöltött néhány gyönyörűséges képet a munkahelyéről is, mielőtt elindultam volna műszakba, lájkolgattam, aztán írtam neki egy privát üzenetet, hogy jók ezek a képcserék, de nem tudom miért szebb egy hajótörött krétai csónak, mint a lányai a bahai kertben?! Persze mindezt viccesen írtam meg, annak ellenére, hogy nem tekintettem viccnek, sőt, az egész olyan prófétikus valahogy, és mert minden szimbolika, a hajótörött csónak is fájdalmasan jellemzőnek tűnt akkor nekem. Efelé halad, milyen jól érzi ezt! A tudata még nem beszél, de a tudatalattija nem marad néma, még akkor sem, ha ő nem hallja, üvölt benne a lélek: elcseszem! Két perc nem telt el, és felhívott telefonon, hogy képzelem a lájkokat és mi ez a levél? Hirtelen nem is értettem, miről beszél, aztán meghallottam a boszorkány hangját a háttérben, ő meg dadogni kezdett… Hát, öőőőő, izé… mindenki látja, amit írsz, most miért kellett ez? – Tessék? – kérdeztem. – Hogyhogy mindenki látja? Én privát üzenetet írtam neked, a képeket meg eddig is lájkolgattam, amit feltöltöttél, most ezzel mi a baj? – A háttérben továbbra is ott beszélt a női hang. – De most itt ülök, töltöm fel a képeket és mindenki látja, meg van osztva a gép… A. is itt van mellettem, együtt nézzük a képernyőt… - magyarázta. Elkapott a gépszíj, nem vagyok hülye, pontosan tudtam már az első mondatnál is, hogy mi a stájsz. – Na, figyelj ide, - mondtam neki, - barátok közt ez tudod, úgy szokás, hogy lájkolnak és kommentelnek, sőt, írnak egymásnak üzeneteket, ésatöbbi, javíts ki, ha tévednék, de tudod, mit, igazából ez a te bajod, az egész a te felelősséged, én megteszem, amit kell, mindenesetre és mindenek előtt most mennem kell dolgozni. Na, szevasz! – ordítottam a maradék hangommal és letettem a telefont. Azzal az egy lendülettel töröltem őt a fészbúkról is, amit lehet, hogy később már megbántam persze, de ha őszinte vagyok magamhoz, akkor be kell vallanom, hogy jobb így, meg hát egyedüli lépésként ez volt logikus. Ha nincs közünk egymáshoz kommentben, üzenetben, ha nincs jogom a véleményhez, kapcsolattartáshoz már ilyen szinten sem, akkor minek is legyünk ismerősök?

Ennyi lett a vége. Szép történet, ugye? Egyetlen pozitívuma, hogy rapid. Gyors lefutású volt. Mélyen karcolt, mint a megélezett kés hegye, alaposan megvágott, de legalább gyors volt. Most hideg víz alá tartom a szívemet, elszorítom a felette való ereket, aztán majd megragasztom. Továbbra is boldog új évet mindenkinek. Valami szebbet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.