sok minden új. A választások után a régi-új magyar kormány, a metró, a szobor, a kordonbontás ott, az évszak itt és ott, a munkahely, a hangulat, az állatok az utcán.

Magam alá fordultam egy kicsit április hatodika után, a nevezetes nap után, amikor is a munkám végeztével elutaztam délnek, hogy leadjam a voksomat, oda is értem, kevéssel öt óra előtt, de még épp időben. Sosem jártam még követségen, egyetlen országban sem, és nem volt benne semmi érdekes. Mondjuk, nem is azért mentem, hogy bármi érdekességre leljek, ezt csak úgy megjegyzem itt, mert azt hiszem mégiscsak vártam volna valamit. Mindenki kedvesen köszönt, magyarul beszéltek hozzám és körülöttem, és kissé furának éreztem, hogy nem érzek semmit...Valahogy azt gondoltam, kellene éreznem. Otthonosságot, meghittséget, hogy na, most egy olyan pár négyzetméteren állok, ami a szülőhazámnak egy kiterjesztett területe, hogy ott vagyok, ahol az anyanyelvemen szólnak hozzám és ha bajba jutnék, na, akkor itt lenne a hátország, ami segíthet nekem, és hogy milyen jó ez, de nem. Nem éreztem semmit az égvilágon. Ez egy pillanatra megrémített, de tényleg, nem értem rá nagyon ezzel foglalkozni, vagyis inkább már egyszerűen tudomásul vettem, mint olyan valamit, amivel kár hosszasan törődni. Talán amióta itt élek, sokkal tárgyszerűbb is lettem. :)

K. Gáboron és rajtam kívül senki nem volt a teremben, csak a három ügyintéző, aki azonnal megtalálta a neveinket a jegyzékben, kezünkbe nyomta a két papírt és máris lehetett vésni az ikszeket. Ahová akartuk és ahová akkor még hittük, hogy értelme van. Két percnél nem volt több az egész művelet. Utána ittunk egy sört. Vagyis Gábor sört ivott én meg kávét. Beszélgettünk hosszasan, latolgattuk az esélyeket. Azután pedig hazamentem. És éjjel kettőig néztem a híreket, ami a legrémesebb álmaimat is felülírta. Ha nem hamisították meg a szavazatokat, akkor ez előszörre és másodszorra is katasztrófának tűnik, még most is, a matematikát segítségül hívva és némiképp megvigasztalódva a ténnyel, hogy a szavazóképes lakosságnak csupán 60%-a voksolt úgy, ahogy... Mert miféle ország az, ahol három és félmillió ember úgy gondolkodik, ahogy a fidesz és a jobbik? Ahol a mostanra már hárommillió mélyszegénységben élő honfitársuk mellett az emberek három és félmillióan stadionokat akarnak étel, hajlék, menedék biztosítása helyett, oktatás és egészségügyi reform helyett, ahol eltűrik, hogy szóba kerüljön kémiai kasztrálás és halálbüntetés, ahol szó nélkül tűrik azt is, hogy meghamisítják a történelmet és ahol szobrokat a megszállásnak emelnek, de Károlyit és akik igazán tettek valamit, azokat arrébb viszik, József Attilát pedig egyszerűen leültetik a Duna lépcsőjére... Ahol a tudományt már valóban smafunak tekintik és az erkölcs pedig már valóban csak maszlag, hiszen álszent módon gyakorolják... Ahol a kultúra visszaszorul a provinciális szintre, mert lényegtelennek tekintendő és csupán a kormányközeli fűzfapoéták pénzelésében jelent az elitnek bármit is, akik persze cserébe ezért bőszen nyalják a politikusok valagát... Agyrém. Rémálom lett a valóság, ott ahol születtem, abban a kicsiny medencében, bölcsőben, ami Nobel-díjas tudósoknak, feltalálóknak, művészeknek és költőknek adta otthonát évszázadokon át...

Hol a haza?

Másnap korán keltem, dolgozni mentem. Mielőtt a legnagyobb fiam elutazott, jelentkeztem egy ügynökséghez, ami házi gondozónőket közvetít ki, és miután a fiam elutazott, elvállaltam egy nénit, akit az ügynökség ajánlott. A néni 80 éves és tiltakozna a nénizés ellen, Juditnak hívják. Járókerettel jár, de önellátó, csak kevés segítséget igényel, főzés, kevés háztartási munka, gyógyszerelés, fürdés utáni sebkötözés. Napi négy óra. Nem sok, nem kevés. A munkára azért volt szükségem, mert egyfelől a beit avotban nem tudok annyi órát kapni, hogy abból megéljek rendesen (itt paraszolvencia nincs!, egyáltalán semmiféle plusz jövedelem nincs, csakis a minimálbér van, szigorúan a minimál órabér, ami azt jelenti, hogy alapjövedelem nuku, = amennyi órát ledolgozol, annyi pénzt kapsz és slussz-passz..) másfelől pedig nem árt, ha az ember teljes munkaidőben dolgozik, kevesebb idő jut emészteni magát.

Judit egy apartman-házban él, idősek otthonában, amit leginkább az Arany alkony nevű intézményhez lehetne hasonlítani, na, de szorozzuk meg az arany alkonyt nagyjából négyszázzal, a színvonalat tekintve. Modern épület, üvegfalú lift, ebédlő, társalgók, kicsi kávéház, megosztott terekkel, szegletekkel, az alagsorban minimarket, a másik oldalon uszoda, edzőterem és fodrász, elő és hátsókert, virágokkal, angol muskátlikkal, egyebekkel. Az apartman másfél szobás, nem nagy, a nappaliban van a főzősarok, egy hálószoba, amiből a zuhanyozó nyílik és terasz, ami egy parkra néz, és egy iskolára, no meg az állatkertre. A teraszról egy tóban a szökőkút és a hattyúk látszanak, ahogy békésen úszkálnak....Két körforgalom is van, nagyon vidámak, majdnem giccsesek, volna néhány sznob ismerősöm, aki ezeket giccsnek nevezné, de igazából, ha azok is, a városkát vidámmá teszik, és az élő embereknek ez a lényeg :)

Nagyjából a második napon szakadt meg a szívem... Akkor megláttam ugyanis egy bácsikát szunyókálni a hátsó teraszon, egy karosszékben. Olyan békésen aludt, hogy akaratlanul vágott át rajtam a gondolat: mindenkinek ilyen kellene hogy legyen az élete vége, a megérdemelt pihenése a ledolgozott évek után! ...de...ilyen a magyar időseknek soha az életben nem jut. :( és nem azért, mert gazdagság, jólét, miegymás,egyáltalán nem. Hanem mert eszébe sem jut senkinek, hogy így kéne, hogy talán  így is lehetne... Az igényesség sokszor egyáltalán nem pénzkérdés. Az igényesség sokkal inkább akarat és a szándék kérdése. A logó mindenről árulkodik. A beit Ildan a szívből született hely. Ahol még a recepciót is úgy nevezték el: a szív nyelve...

Szóval: amióta dolgozom két helyen, azóta korábban kelek. Így történhetett meg, hogy más élőlényekkel is találkoztam, nem csak a macskákkal, akiket a fiam macskartellnek nevezett el, merthogy annyian vannak. Az egyik reggelen egy nyúl rágicsált békésen az előkertben, barna vadnyúl. Semmiképp sincs köze semmiféle húsvéthoz és elég nehéz elképzelni, hogyan került ide? Ez egy tengerparti hely... de úgy látszik, part ide, part oda, ez a nyulaknak is természetes élőhelye...

A beit avotban pedig, a fő munkahelyemen, a terasz felső sarkában kikeltek a fecskék :) A szüleik talán már elutaztak északra, mert nem láttam ma őket. Kicsit aggódom emiatt, mert mindezidáig ott üldögéltek mindketten, őrizték a fészket, és időnként mókás zuhanórepülésben, elnyújtott csiviteléssel, nagyon félelmetes mivoltukban riogatták a macskákat, hogy nehogy a gyerekeikhez közelebb kerüljenek De ma csak a két kis fióka billegtette kifelé a fejét és a gömbölyded pocakját.... Remélem visszajönnek. Értük, vagy hozzájuk. Legkésőbb ősszel vagy télen, de talán még a napokban, hogy velük együtt keljenek útnak...

Fáradt vagyok. Minden egyes napon és minden órában kérdőjelek nőnek a gondolataimban, a szívemben, eső után gombák az erdőben a fakérgen. Alig tudok valamit. De azt tudom, hogy szeretek élni itt. Ez az otthonom. Ahol a szív mindenben ott van, és nem csak egy jelkép, egy minta, egy szimbólum... És nem hiányzik a mosolytalan Budapest, a mosolytalan arcok a buszokon, villamosokon, az undok sofőrök és az ellenőrök, a dohányboltos nő gúnyos vigyora, a miniszterelnök hátizsákjának látványa a múzeumban,... de nem hiányoznak a hegyek, a rétek, a gémeskutak, a Duna sem, mert azok meg itt vannak nekem, az emlékezetemben... Csak a gyerekeim hiányoznak, a virágok a kertben, a cseresznyefa és a málnabokrok, az én kertem. Anya sírja. A könyvek a polcomon, a hajnali pára a füvön és a kutyám zömök teste, ahogy a lábamnak rohan, hogy üdvözöljön...

A haza bennem van. A szüleimben és a gyerekeimben. És ha valaha visszamegyek oda, ahol születtem, az csak azért lesz, hogy egy mécsest gyújtsak egy fél négyzetméternyi kőfal párkányán, hogy lássam őket, és hogy elvigyem amit tanultam, hogy jobbá tegyem, jóvá tegyem a stadionok hiábavalóságát, hogy teremtsek valamit, valami szépet, ami azoknak is járna, akik egyazon nyelven álmodnak velem...Adja az Isten, hogy így legyen, hogy így lehessen

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.