hazafelé, amikor V. elrohant, vettem magamnak egy schwarmát és bevásároltam gyümölcsöket, meg tejet, aztán az egész cuccal leültem az egyik kisebb parkban a fa alá. Megebédeltem ott, közben elolvastam a nővéreknek szóló tájékoztatót, és gyorsan rájöttem, hogy legalább annyi minden kell a rendes kórházi munkához itt, mint Angliában, sőt, még egy különbözeti vizsga is kell majd, és hol van az még! … Egyelőre jön a levelezés a hivatalokkal, a bizonyítványfordítások, a mindenféle fénymásolatok. No, és leginkább a nyelvtanulás ezerrel, azonnal, úgy, hogy már tegnap is késő lett volna elkezdeni. Biztos voltam benne, hogy másnap, amikor megyek beiratkozni, akkor szintfelmérőt kell írnom majd, minden normális helyen így történik, azért itthon még fél éjszaka átnéztem az igeragozásokat, a múlt és a jövő időt. Elég későn feküdtem le, valamikor egy óra után, hatkor pedig kelnem kellett. Semmi gond ezzel, hozzá vagyok szokva az extrém kevés alvásokhoz, és az elmúlt két hétben szép kisimultra pihentem magam, de arra nem számítottam, hogy hajnalban még meg is fog jönni, és hogy arra ébredek majd, hogy a hasam szétszakad, szédelgek, mint a nyári légy. És bosszankodtam, gondolhattam volna erre. Egész előző nap akkor azért fájt olyan marhára a fejem, nem a szeles idő miatt. A naptárra néztem, tényleg hülye vagyok, pont időben történik minden, csak éppen én nem számoltam ki a napokat. Még szerencse, hogy a testem magától működik, és nem rajtam múlik, hogy mikor mi történik benne. Már rég megállt volna a szívem, simán lehetséges, ha nekem kellene üzemeltetni, és azt hiszem a hormonjaim is csak össze-vissza választódnának ki-be, ha nekem kellene rájuk figyelni. Én csak mások funkcióit vagyok képes rögzíteni és kontroll alatt tartani, a magamét soha. :) Tiszteletem ezúton is az összes mirigyeimnek! :) Illetve persze tiszteletem a kreátornak, aki ilyen végtelenül pontos szerkezetet volt képes kigondolni és összerakni egybe. Az emberi test tökéletes. Hihetetlenül szép és működésében elképesztően pontos szabályrendszer érvényesül...

Kivánszorogtam a fürdőszobába és megpróbáltam magamhoz térni, azután elindultam. A matronit tele volt utasokkal, mindenki ment a dolgára. Más itt a hangulat, elég nehezen megfogalmazható, hogy miért és mennyiben más. Az emberek nem kedvetlenek, sokan magukba mélyedve is mosolyognak, zenét hallgatnak, újságot olvasnak, és ha tömeg van is, senki sem morgolódik, az egymáshoz paszírozódás itt természetes, el kell, hogy férjünk. Nincsenek szagok. Tiszta a kárpit, az embereken látszik, hogy nemrég mosakodtak, sokaknak menet közben szárad a haja, és a samponillat a parfümökkel, dezodorokkal keveredik. Hét elején és végén fiatal katonák szállnak fel batár hátizsákokkal, mennek laktanyába vissza, vagy a családjukhoz haza, a cuccokat a lábuk mellé és közé veszik, nem marad a hátukon, nem zavarnak vele másokat. Rádió szól, a sofőr hallgatja többnyire, de mindenki más is, mert elég hangos, az időjárás jelentést értem egészen, a politikát is nagyjából, ami itt sokkal inkább kül, – mint belpolitika, a hírek a világról szól. Szeretek utazni, Magyarországon is szerettem, jó látni, hogy sokan vagyunk, elképzelni, sokszor hallani, mások hogyan élnek. Itt sokszor beszélnek mobiltelefonon utazás közben és senkit nem zavar, nem is zavartatják magukat az emberek, nem szégyellősek, a diszkréciót itt másként értelmezik. - Nem, most még nem megyek haza, elmegyek, veszek halat, utána meg átviszem X.-nek, muszáj ma megfőznöm mindent, tudod, hogy hétvégén megyünk Anyáékhoz, nem lesz semmi időm. Sietek, ne aggódj,… én is szeretlek - mondja például mellettem a fiatal nő, nagyon is hangosan, mert ezt a nyelvet nem lehet halkan beszélni. Igen, ez is ott van a kritikai észrevételek sorában sok helyütt. Hogy vannak népek, akik hangosak, túl hangosak és harsányak, kevesen értik azonban, hogy vannak nyelvek, amelyeken nem lehet suttogva beszélni, egyszerűen képtelenség! Az olasz, az ivrit, az arab is ilyen, de az angolt sem lehet suttogva beszélni, csak a britek annyira szemérmesek, hogy az nehezebben tűnik fel. A britek ugyanis inkább nem beszélnek. J Az amerikaiak között viszont kiderül ez is. Szeretek utazni, és itt ez olyan, mint egy nyelvóra. ügyet intézni szituációs gyakorlat, utazni meg egy óra a nyelvi laborban, szövegértés, ésatöbbi. :)

Kilencre értem be az ulpánra. Szépen elmondtam, hogy ki vagyok és honnan jöttem, előkotortam a tegnapi papírt és elmeséltem, hogy mit szeretnék és miért. Ahogy gondoltam elém is tettek egy öt oldalas szintfelmérő tesztet. A hasam majd szétszakadt, a derekamban zsibbadás, ami lesugárzik mindkét combomba, és enyhén, de folyamatosan szédülök. Amikor leülök a kis fénymásoló szobában, ahová kb. 10 percenként jön be valaki fénymásolni, megint eszembe jut az enyhén ezoterikus, vagy épp buddhista gondolat: Akkor, amikor ezt az életet választottam, vajon hová tettem az eszem? Látom magam lélekként, ahogy Isten előtt álldogálok, születésre várva, Ő meg sorolja a sorsokat. Na, ki kéri ezt meg azt a nehezített pályát ebből, meg abból? Látom magam, ahogy egyfolytában fent van a kezem, jelentkezem. :) De vajon miért akartam ezt? Hogy semmi ne menjen simán, könnyedén? Kiderül egyszer majd… Megírtam az öt oldalas tesztet két óra alatt. Volt benne szövegértés, két olvasmány, egy az almáról, almafáról, egy a női divatról, mindegyik után fél tucat kérdéssel. És volt benne két oldal nyelvtani rész, többes számok, igeidők, összetett szerkezetek, névmásokhoz való egyeztetés, igeragozás. Volt egy írjunk fogalmazást feladat is, az utolsó oldalon, lehetett választani: A legjobb barátom volt az egyik cím, a másik pedig egy idézet: „..és rájött, hogy nincs más út, az ő számára sem…”. legszívesebben mindkettőt megírtam volna ebből a feladatból  :) Amikor kész lettem visszavittem a lapokat a felvételi irodába, ahol azonnal kiértékelte két tanár, persze tele voltak helyesírási hibákkal. Nem írtam ivritül kb. két éve egy betűt sem, de ez nem mentség, nem is magyarázat, csak mondom. A fogalmazáson viszont mindketten mosolyogtak. Nu, rendben van, mondták, azért van itt mit pótolni, javítani, viszont szépen beszélsz és írni is tudsz, holnap nézd meg az egyik csoportot, csütörtökön meg ülj be egy másikba, azután döntsd el, hol érzed jobban magad, hol tudnál jobban tanulni, ez rajtad áll. :) Elég jó ötletnek tűnt ez így, tetszett nekem. Bemutattak a szerdai csoport tanárának, Katinak hívják, de nem magyar származású, legalábbis nem említette. Alacsony, gömbölyded kis nő, nálam talán egy-két évvel lehet idősebb csak. Mondta, hogy másnap örömmel vár. Megmutatták a termet, ahová mennem kell majd, köszönték, hogy jöttem, kikísértek. Sétáltam hazafelé, vissza a matronit megállójába, és arra gondoltam megint, jó lesz itt nekem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.