szeretem ezt az országot. A telefonom végül elkészült, öt nap alatt, egy fillérembe sem került, megcsinálták garanciális javításban. Hívtak szeretettel és mondták, hogy örömmel. (b'keéf) Köszönik, hogy náluk javíttattam.

De ez már a múlt héten volt. Azóta történt egy, s más, például az, hogy lementem egyet sétálni a parton Haifán. Olyan képeket sikerült készítenem, mint még életemben soha. Mármint olyan szépeket. Aznap, vagy előtte való nap, már nem tudom, de hívott a fiam, hogy megtalálta a bizonyítványom fordítását (hat hónapja hetekig kerestem otthon!) valamint megtalálta az útlevelét is (hat hónapja minden nap kereste). Jó nap volt ez a február negyedike.

Azután felfordult minden. Megrendeltem a gyereknek a repülőjegyet, Zsófi segített. Ő jön, ez öröm. Hogy nem biztos, hogy maradhat végleg, hogy nem tudom, meddig maradhat, ez nem. Hogy a másik fiam nem jön, az sem. Ráadásul beteg lett éppen most. Meg egyáltalán. Az öröm vajon soha nem lehet teljes? Bonyolult számomra ez a világ. Miután Baltással rendeztem a viszonyaimat (úgy, hogy én kértem bocsánatot) hetekig béke volt, aztán az elmúlt napokban, pontosabban tegnap kitört a háború megint. Az emberi aljasság határtalan és javíthatatlan, ezt be kell látnom. Van, akivel nem lehet, - ha az ember megfeszül akkor sem, - semmit kezdeni. Az önuralmam már sosem látott szintre emelkedett, de ez szomorúsággal párosul, mélyen vagyok elveszett és vajon ez a cél? Nem lehet. Valamelyik nap arra ébredtem, hogy egy fekete folt van a párnámon. Szemfesték. Nem vettem észre, hogy sírtam éjszaka, pedig csak attól lehet. Erika azt mondta tegnap a telefonban: Gyere haza... - Egészen halkan mondta, olyan volt, mintha anya hangja volna. Ezt Apa mondta neked? - kérdeztem. - Nem, felelte, ezt én mondom. Átgondoltam. Könnyű volt. Baltás miatt és mert a jövő annyira bizonytalan, már én is gondoltam erre. Hogy haza. De nem mehetek. Mire mennék? A havi százhúszas bruttó fizetésemre? Az éhezésre? A kedvetlenségre? Az otthoni elutasításra és kirekesztésre? Hogy ott sem lehettem semmi, ami akartam volna lenni? Hogyan? Hogyan legyen? A fiúkkal mi legyen? Messze vannak a gyerekeim. Mit ér egy anya háromezer kilométer távolságra? De mit ér egy anya, ha biztonságot már akkor sem tud teremteni, ha otthon van? Mit ér minden? Megjelent egy írásom az ÉS-ben. Ez hatalmas öröm. Két novellával pályáztam az irodalmi jelenben. Ez is öröm. Tudok írni még. Van mit. Van hogyan. A születésnapján felköszöntöttem Gy-t. megköszönte, pedig már nem is számítottam rá. Kedves volt. Még mindig őt szeretem. De vajon látom-e még valaha? Ki tudja. Jött Andi, hozott nekem cigit és amit kértem, nem fogadott el egy fillért sem érte. Ő most megfogta az Isten lábát, Isten pedig látja, mennyire örülök ennek és nem a pénz miatt, hanem mert végre, valaki. Ennek számomra is bizonyságnak kell lenni. Az is. Minden lehetséges. ráadásul egyik napról a másikra! Úgy örülök a szerencséjének! Később aztán, másnap vagy harmadnap segítségemre jött egy eddig csak telefonon ismerős asszony és a férje. Segítségemül jönnek régi barátok és újak. Talán van remény. Csak már látnám. Meghalt a kutyám. A kis faház alá ásta be magát, oda, ahol utoljára laktam, mély alagutat ásott, ott halt meg. Velem akart lenni. tőlem várt védelmet. Talán azt hitte, ott közelebb lesz hozzám, valahogy elér. Nem tudom ezt másként értékelni. Nagyon fáj. A mexikói özvegy már nem beszél velem. Úgy élünk itt együtt mint két idegen, vagy még valahogy másként, ami annál is rosszabb. Ofélia pedig az ukrán -orosz nővér, mikor beszélgetni akartam vele és kérdeztem, hallotta-e mi van, mi volt Kijevben, rám nézett, mintha kísértetet látna, aztán dühödten megvonta a vállát: ma jehpat li! (mit érdekel engem) Lehet, hogy már leírtam ezt másutt, de ez azért van, mert soha nem fogom tudni elfelejteni. azt az arcot és azt a tekintetet. Ítélet nélkül mondom, én soha nem leszek képes a hazámhoz így viszonyulni...Tudom már magamról. Ezt is. Szörnyű. Regisztráltam és itt fogok szavazni. A Beit Avot kertjében kinyíltak a tulipánok. A fecskék fészket raktak az eresz alatt. Hiányzik Magyarország. De nem úgy hiányzik, ahogy most van. Az hiányzik, ami volt, és az, ami lehetett volna, és nem tudom, hová lett minden, jóvá lehet -e még tenni? Márta nevetgél. Ó boldog mexikóiak! Nincs súlya a múltnak, elviselhető a jelen, nem nyomaszt senkit semmi. Márta bulizni hív embereket, hajnal kettőig hallgatom a spanyolt, a coracon-t és egyebeket, de rám szól, hogy én vigyem le a szemetet. Bárcsak nekem is ilyen problémáim lennének! Néha irigykedem, néha értetlenül nézem. És már nem bánt a kicsinyesség, csak azon tűnődöm: Hol rontom el mindig? Többet kéne takarítani, üzeni Márta, én pedig hetek óta nem jártam a konyhában, müzlit eszem, a szobámban csinálom meg a szendvicseket. Ott van a kávésbögre a mosogatóban mindig. Mondom a tolmácsnak, már csak két hétig lakom itt, talán az asszony ki fogja ezt bírni. A tolmács elszégyelli magát. Becsukom az ajtót. Márta a lámpákat rendre égve hagyja, a hatszázas villanyszámlát biztos, hogy nem én fogom kifizetni. Megtűrt ember vagyok, kerülgetnek, itt is, ott is, mindenhol. Akit szeretnék, annak nem kellek, aki szeretne, az nem érti, hogy elvtelen és őszinte kapcsolatokba miért nem kapcsolódom be és megsértődik. Én nem akartam megbántani soha senkit.

Szombaton lesétáltunk a tengerpartra. Zsuzsa és a férje, András meg én. A tenger kék volt, sötét, indigó és felette halványkék az ég. A nap úgy fénylett, hogy átmelengette az ember lelkét. Mondtam Zsuzsának a vitorlásokat nézve: látod, már ezért a látványért megérte megszületni! Komolyan is gondoltam. Így igaz. A tengerért megérte, csak olyan sok minden más is van még...

De most nem gondolok másra, nem akarok a sok minden máson gondolkodni. Jön a fiam. Fecsegnek a fecskék. Vettem két párnát. Itt a kifliket hatos csomagolásban árulják. És ma az jutott eszembe, végre lesz értelme megvenni őket, nem fognak rám száradni...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.