Sok minden volt, alig tudtam írni. Márta fiát munkahelyi baleset érte, egy hétre leutazott Eilatra, hogy ápolja. Nekem azonnal lelkiismeret furdalásom támadt a wc-papírgurigákkal kapcsolatosan írt dolgok miatt, megölelgettem, küldtem a fiának egy csokit, meg egy miniatűrizált zsoltáros könyvet, mire Márta a nyakamba borult és majdnem sírt. Egy hétig tobzódtam itt az egyedüllétben, élvezhettem volna a csendet, de ez nem jött össze, mert furcsa módon hiányzott Márta állandó szöszmötölése, amit ezek szerint már megszoktam. Hiányoztak a mondatai a jellegzetes hangsúlyokkal, amik pedig idegesítenek, mindig idegesítettek: Shalom Krisztína, ma nisma? Olyan hirtelen lett és nem várt a csend. Azt hiszem, az ember tényleg nem arra rendeltetett, hogy egyedül éljen.

Közben beköszöntött a Hanuka a múlt héten, szerdán este, kedden volt L. lányainak iskolai ünnepsége, ami után sokat bőgtem itthon, mert hiányoznak a saját gyerekeim, és az is nagyon, hogy nincs kinek fánkot sütni, Hanuka-geldet osztogatni. Egyébként meg végigdolgoztam a hetet. Bent a kórházban is volt ünnepség, gyertyagyújtás, fánkokkal, énekekkel.
Kicsit magam alatt vagyok érzelmileg. Nem kell egy újabb elfuserált szerelem, de mégis vacak, hogy ezt megint nem én döntöm el 100%-os mértékben, hanem a körülmények, és azt is unom már, hogy furán ismétli magát a sors ezekkel a fáziskésésekkel. Ez a harmadik, negyedik ilyen húzás, és ez a vicc nem tetszik az élettől, talán azért sem, mert nem tőle jön, ez egy fintor, gúnyos vigyorgás, sokkal inkább annak a játéka, aki összekeveri és szétdobálja a dolgokat. Na, mindegy. Élek a pillanatnak, kihozom, ha tehetem, mindenből a legjobbat, aztán pedig nem marad más, minthogy erősnek kell lennem, már megszoktam, majd az leszek.

A Malac belém kötött a fánkok miatt, amit csütörtökön hozott Beka lánya nekünk, nővéreknek, és kibeszélt a hátam mögött, hogy én azokból a fánkokból kettőt is megettem, pedig csak egy járt volna. Nagyon hálás vagyok Istennek, amiért egyiket sem én vettem el a dobozból, hanem mindkettőt Guszun hozta oda nekem, ő adta, így aztán a Malac susárlása nem járt túl nagy sikerrel. Sőt. Zahava, az örmény takarítónő teljesen kiborult emiatt, hadonászva magyarázta mindenkinek, hogy mekkora szemétség ez! A Malac legalább négyet megevett, mert kettő a kezében volt, és ő látta, hogy még a zsebébe is tett a fánkokból, hát felháborító, hogy engem meg képes mindezek mellett kibeszélni és leszólni!… Zahava felszólított rá, hogy ne hagyjam ezt annyiban, védjem meg magam, de én csak vigyorogtam. Nem fogok egy Malaccal ilyesmin vitatkozni, történetesen amúgy is leszarom, hogy mit beszél össze, a kollégáim, és az ő véleményük csak egy bizonyos határig érdekel engem, nekem a betegeim véleménye a fontos magamról, velük kapcsolatban lesz elszámolni valóm, senki és semmi mással.

Közben lett volna, adódott volna lehetőség elvállalni egy beköltözős munkát Jeruzsálemben egy idős néni mellett, aki magyar származású, tehát keveset még beszél is magyarul. A metapelet munka nagy része, (házi gondozás) 24 órás szolgálat itt Izraelben, csakúgy, mint Angliában, és olyan feltételekkel működik, hogy be kell költözni egy néni vagy bácsi mellé, kap a gondozó egy külön szobát, alapvető élelmet és kb. 4000 sékelt egy hónapra fizetésnek, amiből ha ügyes, majdnem a teljes összeget meg tudja takarítani, hiszen elvben nincs kiadása semmire. Ami persze ritkán igaz, mert a blogokat és közösségi oldalakat olvasva tudjuk, hogy családtól függ pl. a kaja mértéke, így lehet, hogy arra mégis költeni kell, azt pedig nem hiszem, hogy a tusfürdőmet is a munkaadóm venné meg. Jó, de mondjuk optimális esetben 3500 sékel megmarad a zsebben. Ez vonzó és jól hangzik. Csak éppen tudni kell, hogy mi jár ezért a pénzért cserébe, és mik az elvárások. Nos, az elvárások oldalán az van, hogy heti hat napot kell dolgozni, napi két óra szabadidővel, és miután az ember ott lakik, hát éjszakai ügyelettel is, mert bármi kérése lehet a gondozottnak ugyebár éjjel háromkor is. Hiszen mégiscsak egy közel kilencven éves emberről van/ lenne szó. Osztottam-szoroztam, és beszéltem mindazokkal az emberekkel, akik számomra fontosak, Szilvivel például, aki az egész lehetőséget határozottan visszalépésnek értékelte, és L.- val, aki pedig csak egyszerűen elővette a számológépét és elosztotta a 4000 sékelt először 26-tal, ami a munkanapok száma, utána pedig 14-gyel. Mondván, ha éjszaka nem is történik semmi, és tudnék nyolc órát rendesen aludni, a két óra szabadidővel az akkor is, és mindenképpen 14 órás napi munka. Megdöbbentő eredmény jött ki. Az órabér így 10.09 sékel
Érvelgettem magamban még egy kicsit, hogy de milyen light munka ez, csak egyetlen idős ember gondozása, aki ráadásul fent járó, nem pelenkás (egyelőre), nem kell emelgetni, satöbbi, de aztán ott is megjelent az ellen-oldal, hogy viszont ki tudja milyen rigolyái vannak, mennyit kell vele beszélgetni, mit vár majd el, hogy főzzek is rá, vagy rakjam fel a függönyöket, vasaljak, mossak? És egyébként is. A szerződést egy évre alá kell írni. Egy évig nem tudok gyakorlatilag Jeruzsálemből kimozdulni, ami mondjuk nekem nem annyira nagy tragédia, ha nem számolom azt, hogy szeretném, ha a gyerekeim jövőre felváltva tudnának hozzám jönni, szeretnék elmenni egy szakmai nyelvi ulpánra végre, szeretném a diplomáimat honosíttatni és állást találni egy kórházban hamarosan, egyszóval szeretnék a társadalomba beilleszkedni, igazi állampolgárként élni itt. Szilvinek igaza van, határozott visszalépés lenne egy vendégmunkás életét bevállalni, még akkor is, ha az biztonságos és kevesebb kockázattal jár, mint felépíteni egy életet!  Az órabérem jelenleg: 25 sékel. De csak napi hét és fél órát dolgozom persze, így nem olyan sok a teljes összeg. Amiből februártól 600 sékel helyett kb. 1500-at kell majd kifizetni, mert a merkaz klita helyett egy kis lakást kell bérelni. Úgyhogy kevesebb marad a zsebben, de megmarad a függetlenség bizonyos mértékig, a szabadság, a lehetőség a továbblépésre. Az embernek nem kell beérni kevesebbel, és semmiképp sem kell lezárni maga előtt az utakat, ha nem muszáj. Ezt gondoltam. Így éreztem, és döntöttem, és lemondtam a házi gondozásra szóló lehetőséget és munka ajánlatot. Megköszöntem szépen, igyekeztem röviden meg is magyarázni a miértet, és hozzátettem, hogy bárhol az országban, kórházban vagy otthonban szívesen vállalok munkát, de ilyen beköltözőset nem szeretnék. Természetesen kaptam hideget, meleget. Burkolt szemrehányást a hálátlanságomért, gyengéd fenyegetést, hogy ezzel a mentalitással itt nem sokra fogom vinni, mert ahelyett, hogy minden lehetőséget megragadnék, képes vagyok válogatni, és persze, hogy sajnálják. Nem esett jól. Még akkor sem, ha tudtam és tudom, a vádak és fenyegetések igaztalanok, hamisak, hiszen itt éppen minden arra épül, hogy az ember akarjon többet kihozni magából, és ne hagyja, hogy zsákutcába szorítsák, kétségtelen tény, hogy mindent meg kell ragadni, mint ahogy az orvosok is hónapokig mosogatnak, vagy utcákat söpörnek… Szóval nem tudom, remélem, hogy jól döntöttem. Az idő majd igazolja, hogy helyes volt-e vagy sem, most igaz szívvel, jó érzéssel nem tudtam volna mást cselekedni, ez az egy biztos. Nyugodt vagyok, van békességem és bízom a csodákban is. Elvégre Hanuka van 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.