A „guszun” ágacskát jelent. Minden névnek van jelentése. Itt is. De talán főleg itt. Munka közben állandóan megéhezem, de egyébként is, már nagyjából 25 éve folyton éhesnek érzem magam, és valamelyik nap a bolt felé menvén éppen arra gondoltam, hogy vajon ez mindig így lesz-e most már? Vagy lesz valaha, még életemben olyan időszak, amikor tartósan jóllakottan találom magam, és egyszer csak rádöbbenek, hogy nahát, már nem korog a gyomrom?… Ezek nagy kérdőjelek.  Az állapotomra érkező válaszok, választalanságok pedig még ennél is nagyobbak. L. állandóan etet. Mindig főz, és nagyon jól főz, valamelyik nap töltött paprikát csinált, még a dédi sem készítette ilyen jól. Ruti pedig egyik műszak alatt leültetett, miután ordított velem egy sort a betegek előtt arról, hogy azonnal menjek enni, de most rögtön, mert nem látom, hogy itt mindenki eszik, én pedig még semmit sem? És ezennel a zsebembe tömött egy tucat háztartási kekszet, mondván, hogy a szendvics után is kell, munka alatt is muszáj, mert ezt nem lehet bírni anélkül. Kell az erő, érted? – süvöltötte az etióp akcentusával, ami még hét év után is megvan neki, és vélhetően meg is fog maradni, mert Jafitnak is van, pedig ő már itt született, de valószínűleg az anyukája, akitől az első nyelvet tanulta, az nem ivritül beszélt vele. Szóval, Ruti süvölt és veszekszik, keményen odamondogat mindenkinek, de ő volt az, aki az első két hétben teljes mellszélességgel kiállt mellettem, és Baltással sem félt közölni, hogy kopjon le rólam, nem látja, hogy dolgozni akarok és tudok is? Na, azért, akkor hagyd békén! – mondta neki, mire a Baltás elhallgatott, és nem csak azért, mert nem jutott eszébe semmi, hanem mert azóta már számomra is kiderült, hogy még nálam is kevesebbet beszél és ért ivritül, ezért is nem szeret dolgozni senkivel együtt, csak az oroszokkal… Ciki, mi? Erre mondják, hogy jaj, de gáz! Mindegy is. A „gáz” szócska azt jelenti durva egyébként. A nagy szemű só például "melah gaz". Guszun szendvicset csinál nekem és félretesz a vacsorából is mindig, mielőtt kiöntené a maradékokat akkor is megkérdezi, hogy nem akarok-e enni, vagy hazavinni belőle. Többnyire nem akarok, de azért a kérdés jól esik.

„Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!”  Valamelyik nap arra jöttem rá, hogy az itt élő emberek nem feltétlenül ismerik a Szentírást, mégis tudatában vannak vele, szinte szóról szóra, és alkalmazzák az igéket, az életükben van jelen. Itt gyakorlattá váltak a szavak, megelevenedtek. "Isten munkálkodik, de az ő útja rejtve van". Néha sírnivaló, akkora rácsodálkozás ez! Guszun és én valamelyik nap valaki harmadik személlyel párbeszédbe keveredtünk a vallások okán, ki muszlim, ki zsidó, ki keresztény, csak úgy a betegágy mellett történt mindez, Borisz ágya mellett, aki idős orosz bácsi, beszélni már nem beszél, csak néz és figyel. Egyedül a mosolyra reagál, és ha kérdezünk tőle valamit, néha egészen adekvát módon bólint a szemével. Szóval párbeszéd lett, ami itt természetes. Guszun anyukája muszlim, kufijjás, kendős asszony, vérbeli, vallásos, megtartja az ünnepeket is. Guszun is muszlimnak vallja magát, hiszen már az első nap sietett tőlem megtudni a vallásomat és nekem elmondani az övét, ahogy már említettem. Most mégis arra lettem figyelmes, hogy egyszerre csak kihúzza magát, és a non-verbális kommunikációnak ilyesfajta megnyilvánulása előbb tűnt fel nekem, mint ahogy maguk a szavak elhangzottak volna. Guszun azt mondta, én izraeli vagyok.  Egyszerű, jól érthető mondat volt, kellőképpen hangos is. Kijelentés jellegű. Mindenki elhallgatott, mindenki egyszeriben és tökéletesen jól megértette, hogy mi is itt akkor a prioritás. Senki nem kérdezett semmit, a megcsúszásra készülő párbeszéd visszazökkent a helyes irányba, mint a kocsikerék a kátyús úton a jó hajtó alatt. Azt hiszem elmosolyodtam.

L. és a lányok a múlt szombaton felmentek Názáreth-be és csináltak képeket, gyönyörű a környék, ciklámen nő a dombokon, csak úgy, rengeteg a hegy, a kilátó, a városka pedig nagyon rendben van tartva, nyilvánvaló okok miatt. Szépek az utcák, tiszták, műemléket csináltak a templomokból, szent helyeket. Mesélem Guszunnak a konyhában, hogy láttam képeket Názárethről, ő ugyanis ott lakik nem messze a várostól, közvetlenül a mellette levő faluban. Mondta a nevét, de már elfelejtettem. Hallgat figyelmesen, miközben beszélek, finoman javítgatja a hibáimat, múlt időben még nem tudok helyesen ragozni, ha gyorsan igyekszem beszélni, rendszeresen összekeverem az igealakokat egyes szám harmadik személyben, hímnemben és nőnemben, valami azt hiszem rosszul rögzülhetett, vagy talán azért, mert a magyar gondolkodástól idegen a nem szerint való egyeztetés, ezt nem tudom. Guszun azután bólogat mosolyogva. Názáreth tényleg nagyon szép, mondja nekem, karácsonykor majd felviszlek oda, akkor kell látnod, minden tele van fénnyel, az egész város ünnepel!

Rivkát kedvelem a legjobban, azt hiszem, a betegek közül. Nem túl idős, persze nem is fiatal, rendszerint csak csendben üldögél a társalgóban az asztal mellett és figyeli a többieket. Jobb lábát csonkolták, nem tudom, mi a foglalkozása, nem mondta meg, de azt gondolom tanár lehetett, ráadásul reál tárgyakból, olyasmi az arca, a viselkedése, vagy talán valakire emlékeztet. Amikor berakom az ágyba, megint elmondja: - Motek! At ben adam! Fölé hajolok, megcsókolom a homlokát, visszapasszolom a labdát. - Gam at! - Lo kulam anasim tovim – mondja, - nem mindenki jó ember. - At nachon! – felelem, - igaza van. Életem legsúlyosabb tapasztalata volt ez, amit meg kellett tanulnom, és még most sem tudom egészen. Vannak, akik nem jók, tényleg nem, hiába hittem róluk azt, hogy jó emberek, hiába kerestem bennük, voltak, akikbe csak én láttam bele a jóságot, és mindig az volt a legnagyobb fájdalom, ha ők, amikor hátat fordítottam nekik, ellenem tettek. - Nu, - húzza fel a vállát fektében Rivka, - b’jam jes kol miné dagim! – A tengerben mindenféle hal van. Vannak jók, vannak rosszabbak, nagyok és kicsik… Igaza van, most is, mint mindig, mint minden ilyen szlogenben, amit elmondott már többször is. Megint elmosolyodom, miközben betakarom. – At, b’ emet, nachon!

Leoltom a villanyt a szobákban, csak a fürdőben hagyok egy kis fényt, hogy a nővér, amikor körbejár, mégis lásson valamit, ne kelljen villanyt gyújtania. Olyankor, ha este tízig vagyok, akkor fektetés után meg kell terítenem az asztalokat a reggelihez, ki kell készítenem a másnapi ruhákat minden éjjeli szekrényre és a húsz szobából háromban le kell mosnom zuhannyal a kerekes székeket. Boriszt kórházba vitték a délután, mentő jött érte, felment a vérnyomása 250 –re és nem lehetett semmivel csökkenteni. Chala ma a nővér, a kendős muszlim asszony, este tíz előtt imádkozik a sarokban, Mekka felé fordulva, de csak ül a széken mezítláb, nincs alatta szőnyeg, semmi. Onnan tudom, hogy imádkozik, hogy meredten néz maga elé, hangtalanul mormol, mozog a szája és meg sem rezzen, amikor elmegyek mögötte. Amikor befejezi az imát, és én is befejeztem a munkát, kiülünk a kertbe cigizni. Chala Oroszországban tanult nővérnek, folyékonyan beszél ezen a nyelven is, meg arabul és persze ivritül. Angolul nem tanult meg, azt mondja, az nehéz neki. Nincs gyereke, ezt már tudom, valószínűleg nem is lesz már, hiszen nálam idősebb, de nem családtalan, élnek a szülei és vannak testvérei. Kérdezem tőle, hányszor imádkozik egy nap. Mondja, hogy természetesen ötször. Én is tudom, csak nem értettem, mert délután és este már szólt nekem, hogy elmegy pár percre a nővérszobába, de azt, hogy akkor most az imént miért, azt már nem merném, nem is akarom megkérdezni. A kimondatlan kérdés valami metakommunikáció folytán mégis „átmegy”. Chala elmosolyodik. A mai imáimon már túl vagyok, mondja, most csak Boriszért imádkoztam a sarokban, hogy legyen jól, gyógyuljon meg, és legyen meg Isten akarata. Nem teszi hozzá, hogy Allahu akhbar, valószínűleg szükségtelennek érzi. A válaszok, amiket itt kapok, azonnaliak és meglepőek, sokszor megrendít a tény, amire pedig már régen rájöttem. Semmi sem vallás kérdése, ami lényegi. A vallásokat az emberek találták ki, kapaszkodónak hozták őket létre, és pont ellentétes célokra, arra használják, amire egyáltalán nem való, nem rendeltetésének megfelelő, - a háborúkra és a gyűlöletkeltésre. Isten pedig egészen másként gondolkodik. A "chala" szó kalácsot jelent ivritül

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.