Másnap Erika elkísért az irodába, V.-vel.

V. aggódott egy kicsit, már szombaton lefestett előttem egy marcona asszonyságot, aki állítólag undok lesz, cseppet sem kedves, és mindenfélét fog kérdezni tőlem, amitől nem kell megijednem. És mondta, hogy ő előre kér majd időpontot, hogy béke legyen, és hogy majd ő segít, ne féljek, én csak üljek majd ott nyugodtan, az asszony viselkedése nem ellenem szól majd, tudjam, hogy mindenkivel ilyen. Na, gondoltam, ez megint mi? És eszembe jutott a repülőtéri pasi, azután az is eszembe jutott, hogy miért ez a para, hiszen az a dolog is elintéződött valahogyan, és eszembe jutott még sok minden más is, mások, akik bántak már velem így meg úgy, a hosszú évek során. Hahó! én Magyarországról jöttem, az undok ügyintézők honából, ahol napi gyakorlat, hogy undorral néznek/ néztek rám, amiért egyáltalán ott vagyok,ahol éppen, és soha senki nem örült annak, amikor akartam, vagy éppen csak szerettem volna bármit is… Én kérem szépen, az elutasításhoz vagyok hozzászokva, és ahhoz, hogy sokadrangú állampolgárként kezelnek. Olyan közegben születtem, és olyan társadalmi hangulatban nőttem fel, ahol a családomon és egy-két tanáron, baráton kívül általában mindenki tehernek tekinti a másikat. A szomszédok utálják a szomszédokat, a papok ítélkeznek a hívek és nem hívek felett, mindenki mindenkit kioktat, sokat akar kapni, de keveset ad, és ha neki nem jön össze, nehogy már a másiknak sikerüljön, vagy ha neki szar, legyen a másiknak még rosszabb, de legalább annyira. Úgyhogy amikor végiggondoltam az egészet, már kicsit sem izgattam magam. A személyim elkészült, laknom van hol, a kevéske pénzemből enni van mit, a nap süt, a tenger felett kék az ég, a többi meg majdcsak lesz valahogy. Ezt a mondatot, hogy kol johje b’szeder jó mélyen belélegeztem már, nagyon úgy tűnik :) Minden rendben lesz, igen, minden megoldódik. Ha valaki nem segít, akkor segít majd más, ha valaki nem kedves, akkor akad majd más, aki kedves lesz. Az energia nem vész el, csak átalakul, a szeretet és az öröm nem más, mint energia, láthatatlanul áramlik össze-vissza és csak az a lényeg, hogy nekem legyen, ne fogyjon el, hogy tudjak adni belőle, aztán majdcsak történik valami…

Az irodában alacsony asszony ült, aki folyamatosan a monitort nézte, de érkezésemkor volt ideje azért rám is pillantani. Fekete hajú, széparcú, kedves tekintetű és mosolyog. A székre mutatott. Erika leült mellém, hogy fordítson, ha kell, V. állva maradt az asztal mellett. Az asszony elkérte az irataimat, billentyűzgetett, papírokat nyomtatott és közben folyamatosan beszélt hozzám, kérdezősködött. Hogy mi a foglalkozásom, hogy érzem itt magam, nincs-e valami probléma, vagy valami, amiben segíthetne. Nagyon örülni látszott, és azt mondta, hogy ha nővér vagyok, akkor mindenképpen Haifára járjak be ulpánra, mert ott a későbbiekben lesz majd szakmai nyelvi képzés, és elém tett arról is egy három oldalas tájékoztatót, hogy mi kell nővérként a munkavállaláshoz. Fejből felsorolt vagy öt kórházat, hogy addig is, amíg honosítódik a diplomám, hívjuk fel azokat, hátha van állás, bármilyen. Azután észrevette, hogy tegnap nem aktiválták a számlámat a bankban és kiküldött, a kétsaroknyira levő bankfiókba, de mondta, hogy ha visszajöttünk soron kívül menjünk csak be hozzá. Amikor megérkeztünk, villám gyorsan elém tette nyomtatványokat, a tolla hegyével megmutatta azokon, hogy mikor, mi, mennyi, miért és hogy hol kell aláírni. Az ulpánról is kaptam egy papírt, részletesen leírta a címet, mondta, hogy másnap már mehetek is, a lap szélére pedig felírta a saját telefonszámát, ha bármi probléma lenne. Adott azután még egy kérdőívet, amin a foglalkozásomról kellett beszámolni és beírni az iskolai végzettségeimet, mennyit, mikor és hol tanultam. Kérte, hogy írjak majd egy önéletrajzot is, de mondta, hogy azt ráérek később bevinni hozzá, kezdjem el a dolgokat intézni, kezdjem el az itteni életemet, amihez sok sikert kívánt. Nahát, ennyit az undokságról. :) A papírok kitöltésében és abban, hogy minden ilyen gyorsan menjen nem boldogultam volna Erika nélkül, úgyhogy iszonyatosan hálás vagyok érte, hogy eljött velem. V. csak állt ott, nemigen volt mit csinálnia, kíváncsi lettem volna, hogy mennyire másként alakulnak a dolgok, ha csak ő van ott velem, akkor mi, hogyan alakult volna, de jobb volt ez így, azt hiszem, sokkal.

V. nem örül annak, hogy Haifára fogok bejárni nyelvet tanulni egyébként, és ezt már a hazafelé vezető úton kifejtette nekem, nekünk. Én viszont másnak sem örültem jobban, mint ennek a hírnek. Joter hazak az ulpán Haifán, mondta az asszony és ezt világosan értettem, - erősebb. Sejtettem, hogy ott több csoport lesz, nem csak kezdő, és már napok óta azon gondolkodtam, hogy semmi kedvem egészen az elejéről kezdeni a tanulást, ha már van egy alapfokú nyelvvizsgám, hadd ne tanuljam újra az alef-bét-et… Madarakat lehetett volna fogatni velem. J Úgy szeretem azokat a helyzeteket, amikor még kérdeznem és kérnem sem kell, ki sem mondom, hogy mit szeretnék, sőt, még sokszor én magam nem is tudom, hogy mit szeretnék, de válaszolnak a kérdéseimre, és úgy segítenek, hogy jobban alakulnak a dolgok még annál is, ahogy elképzeltem…

Erika kirakott a biztosítónál, hogy azt már V. is tud segíteni intézni nekem. Fél egy volt. Felmentünk, kopogtattunk, zárva volt. V. elfelejtette az aprócska tényt, hogy 8-12 ig van nyitva a Maccabi és utána csak 16-18-ig. Vissza kellett mennünk négyre, megbeszéltük, hogy találkozunk. Addig hazamentem, ettem, kicsit lefeküdtem, olvastam. Fél ötre ott voltunk újra, ültünk az ügyintéző előtt, aki nagyon gyorsan megcsinálta a kártyámat. Az egészségbiztosításnak a Maccabinál három kategóriája van, az alapbiztosítás fél évig, vagy egy évig ingyenes az új oléknak, de van gold és platina is. A fiatal csajszi már éppen tájékoztatni akart arról, hogy azok mennyibe kerülnek és mennyivel nyújtanak többet, de V. közölte, hogy szerinte nekem az alap is elég lesz, miért fizetnék többet, most nem kell az nekem, majd legfeljebb egy év múlva, akkor, amikor fizetős lesz, akkor eldönthetem, hogy mi legyen. Én azért szerettem volna tudni, hogy melyik csomagban mi van, és szívesen vettem volna valami infót, de mindegy. Biztos látszott is az én orcámon valamiféle csalódottság, mert a csajszi mondta, hogy 90 napon belül még válthatok csomagot és hogy ad majd valami brosúrát, mielőtt elmegyünk. Ezt természetesen elfelejtettük, mire kész lettünk, úgyhogy most van egy szép kék színű kártyám, meg egy listám a háziorvosokról, akikből egyet választanom kell, és akihez el kell mennem a napokban bejelentkezni. V. közölte, hogy minden nagyon szuper, hogy így készen lettünk az összes irataimmal, mosolygott, és mondta, hogy azért ezt az ulpán dolgot még egyszer gondoljam át és majd beszéljünk róla, mert neki ez nem tetszik, hogy naponta 2x 45 percet fogok utazni. Szerinte az nagyon fárasztó lesz nekem, jön a tél, esni fog az eső, és szerinte felesleges ennyit bumlizni, amikor helyben is van ulpán és az majdnem the same level… majd vállon veregetett és azután tovább rohant ügyet intézni két amerikaival. Úgyhogy nem tudtam neki elmondani, hogy a majdnem volt az a szó, amit soha nem fogadtam el, és amitől már alapból borzolódik a hátamon a szőr. A majdnem, az köszi, nem kell. Már nem érem be a majdnem -mel. Sem egyszerű dolgokból, sem sikerekből, sem szerelemből… Ulpánból sem kell más nekem, csak az, ami tökéletesen, teljesen nekem megfelelő. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.