Amelyben sok  furcsaságról esik szó és változásokról, meg arról, hogy újabb elhatározások születnek

Furcsa, hogy itt nem biciklizik senki, egyetlen embert sem látni bringával az utcákon. Pedig az itt olyan értelemszerű lenne. Széles utak vannak, sétányokkal, parkok, és nincs is nagy forgalom, megfigyeltem, még a hétköznapokon sem. Még furcsább, hogy nekem meg éppen most támadt kedvem, és éppen itt, a biciklizéshez. :) De tényleg. Amúgy is vannak furcsa dolgok velem. Például elég nagy hálátlanságnak értékelek a magam részéről egy-két dolgot, azt is, hogy még nem mentem fel Jeruzsálembe, és hogy nem utaztam egy kilométert sem arrébb, hogy találkozzam a barátaimmal, de legfőképpen azt, hogy még csak háromszor voltam lent a tengernél, pedig te jó ég, már itt vagyok több mint egy hete!

Változik az ember. Minden kétség nélkül változtam én is, megnyugodtam, és már csak kevés dolgon csodálkozom, ez is hozzá tartozik a változásokhoz. Nekem a tenger közelsége kellett ezek szerint, nem is az, hogy nap, mint nap úszkáljak benne, vagy víz érje legalább a lábamat, nekem, most úgy tűnik bőven elég maga a tudat, hogy ha akarnám, megtehetném. Nagyon fura. A tenger itt van egy karnyújtásnyira, lélegzése behallatszik a nyitott ablakon, levegője körülvesz, árad befelé minden nyitott térbe, és ez a jelenlét engem már tökéletes megelégedettséggel tölt el. Ébredéskor pár pillanatra, amíg felforr a víz a kávénak például, csak megállok az ablaknál és nézem, figyelem őt. Minden nap mások a fények felette, más a kéksége, másmilyenek a hullámai. Csodálni, azt nem felejtettem el. A természet az egyetlen, amiben mindig akad varázslat, amiben nem csalódik az ember, ami, ha tisztelettel bánnak vele, ha figyelnek rá, és odafigyelnek a jeleire, nem okoz fájdalmat. Szép, panteista gondolat, mondaná most biztosan az a betegem, akit még nagyon régen a Szabolcs utcai kórházban ápoltam, és akinek Isten nagyságát magyaráztam akkoriban, egyik délután, nagy jóindulattal és lelkesen, ámde meglehetősen hiányos műveltséggel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy akkor még arról sem volt fogalmam, mit jelent a „panteizmus”, nagyon ciki, de külön meg kellett néznem a pontos definíciót otthon, a szótárban… Ma már tudom, mit jelent, és azt sem szégyellem, hogy milyen is voltam, meg azt sem, hogy milyen gondolataim is vannak. Ma már kevés gondolatot szégyellek, egyre kevesebbet, úgy vettem észre, és talán ez is a korral jár. :)

Furcsa az is, hogy az embernek milyen alapvető dolgokra van szüksége, amiknek mindenkor csak a hiánya jelzi azt, hogy mennyire szükség volna rá. Ilyen például a reszelő. Tegnap vettem tésztát, sajtot és tejfölt, hogy majd valami ilyesmit főzök magamnak egyik nap, sajtos tésztát, - senki sem szabadulhat a saját hagyományai alól, :) - de csak ma vettem észre, hogy nincs itthon reszelő. Nem hoztam semmi edényt, valahogy elfelejtettem, vagy nem figyeltem oda, hogy Judit mondta, már nem is emlékszem, hogy mondta-e, mindegy, a lényeg, hogy nem hoztam semmit. Nagy szerencse volt, hogy vártak, tényleg, és hogy ebből fakadóan volt néhány műanyagtányér, evőeszköz a polcon, és akadt néhány papírpohár. Másnap elmentem vásárolni és vettem alapvető dolgokat, például kiskanalat, és nagyot is, tányért, poharakat, tölcsért a limonádéhoz, serpenyőt, hogy legalább tojást tudjak sütni, lavórt a bugyiknak, és szemetes kukát. Mit tart az ember alapvető szükségletnek, ez is érdekes. Nem megy ki a fejemből az a kisgyerek, aki egyik nap, amikor meglátott a boltból jövet, épp a konténer tetején ugrált, lehetett vagy öt-hat éves, és odakiabált nekem, ennivalót hoztál? Mondtam neki, hogy igen. Mosolyogva mászott lefelé. Mit szeretnél, kérdeztem. A kakaós üvegre mutatott. Mondtam neki sajnálkozva, hogy de hát nincs nálam pohár. És akkor ő elém tartotta a két tenyerét kinyitva, hogy öntsem csak nyugodtan oda, majd onnan megissza…

Furcsa, hogy miután tegnap óta ezen a női-férfi kérdésen járatom az agyam, egyébként szerintem tök feleslegesen, de épp ez a szükséglet-kérdés jutott ma eszembe… Érdekes párhuzam, tényleg. Meg kell adni mindennek a módját. Lehet, hogy mostantól meg is fogjuk?! :) Az biztos, hogy mielőbb munkát kell találnom, és az is, hogy előtte szeretnék elmenni Jeruzsálembe a Kotelhez. Sok változás történt, de ami még nem történt meg, és szükséges volna, azon nekem magamnak kell változtatnom. Imádkozom ezért. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.