A kéztörlő beleesett a felmosóvödörbe, az én hibám, nyilván, legalábbis Márta biztos ezt gondolja, aki rettenetesen sokat takarít, még a volt anyósomhoz képest is túl sokat, pedig az aztán nem semmi vót. :) Elfelhősödött a tekintete. Egyszer megesett, hogy a volt anyósomtól egy csomag ultrát kaptam becsomagolva karácsonyra, nem nagyon szoktam ezzel dicsekedni, mert az emberek általában hülye következtetésekre jutnak egy ilyen történetekből, de hát így volt, és itt ugyan miért ne mondanám el? Nem vagyok túl rendes, (a zseni uralkodik a káoszon J) de koszos soha nem voltam, szeretem, ha a környezetem tiszta, a ruháim illatosak és a lakásban sem terjengenek szagok. A szagokra érzékeny vagyok. Mégis lekoszosoztak, nem egyszer, egészen addig, míg szégyenkezve nem kezdtem mentegetőzni emiatt. Odáig jutottam, hogy már mindig előre mentegetőztem, állandóan magyarázkodtam, még akkor is, amikor pedig olyan fényesre nyaltam a lakást a látogatónak, hogy seggen csúsztak volna a padlón a legyek, ha lettek volna. És addig- addig ment ez a mentegetőzés, míg át nem kezdtem járni másokhoz magam is, és meg nem láttam ott, hogy ők biza’ milyen körülmények között laknak, na, akkor szépen lassan felhagytam az exkuzálódással, de lassan ment, sokkal lassabban, mint ahogy elkezdtem azt gyakorolni. A kisebbrendűségi komplexusokat begyűjteni sokkal könnyebb, mint megszabadulni tőlük, azt gondolom, mindenféle komplexus gyorsabban ragad, mint oldódik, az ember lelke sérülékenyebb, mint ahogyan az általánosan elfogadott.  A gyerekekben mérhetetlen károkat lehet okozni, és utána egy élet sem elég hozzá, hogy rendbe lehessen őket tenni.

Márta elpakolta a wc-papírját. Miután egy hónapig az én gurigáimat használta, most besokalt attól, hogy kétszer egymás után ő rakott ki popótörlésre alkalmatos eszközt, nyilván így volt, mert tegnap óta, mint egy kollégista, úgy jár itt slozira, tiszta ciki ez is. Még szerencse, hogy volt papírzsebkendőm, estére ezt használom most, holnap pedig veszek egy harminchatos csomag klotyópapírt és látványosan kihelyezem a lakás megfelelő szegletébe. Kapjon már észhez. A jézusos kulcstartójával és a bibliájával együtt. Amikor fáradt vagyok, az agyamra megy a kisstílűség, ezek az apró, jelentéktelen dolgok, amik mégis nagy ellentmondások, és mégis több mögöttes tartalmat rejtenek, mint aminek látszanak, egyszerűen a sírba tesznek, hát miért kell az embereknek ilyen nyomorultnak lenniük? Miért nem lehet egymáshoz normálisan viszonyulni, türelmesnek lenni, megértőnek, toleránsnak? Az ember csak azt várhatja vissza, amit maga is ad, ez lenne a megmaradás törvénye, mégsem ez működik. Jó tett helyébe jót várj. Csak vigyél borotvát, mert közben hatszor kinő a szakállad.

A munkahelyemen egyelőre felhagytak a cseszegetésemmel, de ezt is le kéne kopogni valahol a fán. Az a két ember, akinek nem tetszett az arcom, mostanra valahogy megszelídült, ebben közrejátszott nyilvánvalóan a JóIsten, és az is, hogy közben lett elég humorom, meg nagy szám is. Ofélia például kb. három héttel ezelőtt még megpróbált egyszer kiabálni velem, azon, hogy miként mosom fel este az ebédlőt, nem azzal a vödörrel kell, nem azzal a ronggyal, satöbbi, mire nem kullogtam el, hanem visszaordítottam neki, hogy ezt mégis honnan kellett volna tudnom, amikor heteken keresztül mindenki ezt adta a kezembe és egyáltalán mit képzel, hogy itt kiabál velem? Elhallgatott csodálatos módon. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a bolhából csinálok elefántot, vagy, hogy túlérzékeny volnék, azt azért fontos tudni, hogy itt a kiabálás nem úgy van, ahogy máshol a világon, hanem itt valósággal üvöltenek az emberrel. Nagyjából azon a hangerőn, amin már lobog a haja is… Süvöltve ordítanak. Baltás is próbálkozott velem egyszer még, átkiabált az ebédlőn, hogy most éppen miért az asztalokat törlöm, helyette csináljam ezt meg azt, mire visszaordítottam, hogy majd én tudom, hogy mi a munkám, ő ne szóljon bele, nem a főnököm. Akkor még a betegek is kint voltak a társalgóban, megállt a levegő, aztán elégedetten mosolyogtak, néhányan a mamikák közül majdnem tapsolni is kezdtek. Az asszimilációm konkrét része, hogy megtanultam visszaordítani, már nem kell megvédeni engem, nem sunnyogok el, nem borulok sírva senki vállára, hogy jaj, anya, bántottak, megint bántanak engem, hanem kimondom a magam igazát, méghozzá jó hangosan, kicsit sem félreérthetően. Közben persze imádkozom.  Oféliát úgy sikerült megszelídíteni, hogy egyik este megmutattam neki a családi képeimet. Tisztelet övezi itt azokat, akik már felneveltek egy-két gyereket, Ofélia hüledezve nézte, hogy nekem négy gyönyörűm van. Egy másik alkalommal pedig bejött éppen a szobába, amikor Maria-t vetkőztettem és nekem akkor jó kedvem volt, beszédes kedvem, hát elmondtam neki, hogy képzelje el, napról-napra egyre több orosz szó jut eszembe. Mondta, hogy nahát, nem is tudta, hogy beszélek oroszul. Magyarországon mindenkinek kellett tanulni oroszul egy adott időben, feleltem, de képzeld Ofélia, az énekek is eszembe jutnak, tettem hozzá, és azonnal belekezdtem a Pusszig dá, bugyet szonce kezdetű dalba. Vicces volt, ahogy nem tudott ellenállni, és elkezdett énekelni velem. Ezek után a következő napon meghívott kajálni a nővérszobába, ahol heringet ettünk és főtt krumplit, hagymával és salátával. Ez az igazi orosz vacsora, látod, mondta mosolyogva, és elém tolt egy hatalmas tányérral. A Baltást pedig sikerült megnevettetnem. Tegnapelőtt mentem föl az emeletre, mert ott jutott nekem öltözőszekrény csak, és Baltás ott jött szembe velem. Rám nézett, mint aki megkövült, gondolom azt hitte, hogy én is ott dolgozom aznap, mire feltettem a kezem és hangosan elkiáltottam magam, nem én nem vagyok itt, nem itt vagyok! Egészen felszabadultan nevetett, annyira őszinte reakcióm volt ez, hogy áthúzódott a poén kategóriába, pontosan értett mindent, és ez mégsem tett engem kiszolgáltatottá, az őszinteség nyerő dolog, csak sokan félnek tőle, pedig a dolgokat jóra fordíthatja. Nem ártott neki az sem, hogy megtudta, én sem szívlelem a beosztásomat, amikor vele kell dolgoznom. Kvittek vagyunk, egyenrangúak, sőt…

Tényleg folyamatosan imádkozom, bár ezt lehet, hogy kevesen hiszik el, én tudom, Isten nélkül mindez az egész, ami történik és jól alakul, nem menne. Vannak napok, amikor fáradtabb vagyok, kevésbé értem a hadart beszédet, olyankor is imádkozom, és mindig történik valami, egyszerre csak elkezdem érteni a felém áradó szövegeket, még akkor is, amikor a mondatokban rejlő szavakat nem ismerem, tudom, hogy mit akarnak mondani, kérni. Kicsit félelmetes néha, de nagyon jól esik, a természetfeletti kapunyitogatás az agyamban. Soha nem tudok elég hálás lenni érte… A nyelvek tudása nagyon fontos. Kommunikáció nélkül semmi sem működik. Lakótársammal, a mexikói özveggyel is biztos, hogy sokkal jobb kapcsolatban lennénk, ha tudnánk beszélni egymással és nem csak mutogatással… Nem is értem, tényleg, azt, ha valaki csak egyetlen nyelvet beszél, hát hogy lehet úgy nekiindulni a nagyvilágnak? Idegen nyelv tudása nélkül az ember bezárt egység, csak az anyanyelvi környezetben boldogulhat, beszűkült állapot lehet ez, valódi igénytelenség, és anélkül mondom ezt, hogy ítélkeznék, inkább csak sajnálom ezeket az embereket. Hiába a tisztaság, a jószándék, a jóravalóság, egy nyelv az kevés, hacsak nem akar valaki kerítések között maradni. De miért akarna bárki, aki józanul gondolkodik? Ez a világ annyira nagy, olyan sokszínű, az élet pedig olyan rövid megismerni, a nyelvek kulcsok az elvarázsolt kastélyban a szobákhoz, amikből mind egy-egy csodaszép, érdekes titkot rejt! Ha újrakezdhetném, biztos, hogy még több nyelvet megtanulnék, még több népet megismernék, azt hiszem teljes szívvel, hogy a tudás + Isten kombó segít megérteni mi közös bennünk, mi nem, segít jobbá tenni ezt az egész világot! Kiveszem a kéztörlőt a felmosóvödörből, kicsavarom, felakasztom a szárítóra, holnap majd kimosom, Márta megnyugodhat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.