Nem lehet velük beszélni, és ez most nagyon furcsa. Mindnyájan elhallgattak, még azok is, akik máskor oly beszédesek közöttük, most csak csendesen teszik a dolgukat. Jó, oké, Ramadan van, de mégis.


Chala. Gondterhelt arccal hajol a pult fölé, a kardix-ban keresgél egy dokumentumot. Ma a sötétszürke alapon fekete virágos kendője van rajta, fehér rövid köpeny, tunikaszerű és fekete nadrág, a megszokott crocs papucs a lábán. Ormotlan a papucs, nincs benne semmi nőies, de talán kényelmes lehet, azért hordja. A fején a kendőt tű fogja össze, felül és oldalt. Mindig kíváncsi voltam, milyen lehet a haja, és valamelyik nap véletlenül megláttam, ahogy műszak után a nővérszobában fésülködött. Úgy megörültem neki. Összerezzent, amikor észrevette, hogy bejövök, de elmosolyodott az arckifejezésem láttán. Magyarázkodni kezdett, hogy nem régen vágta le a haját, mert nagyon melege volt miatta. Zavartan elfordult azután és gyorsan visszatette a kendőt. Vöröses haja van, pedig én feketére számítottam. Valószínűleg henna, és biztosan őszül már, mert a hennának van ilyen színe, ha a hajra és a bőrre kerül. Az ősz haj szégyen a muszlim asszonyoknál, egyszer valahol olvastam. Ezek szerint a rövid haj is szégyen. Chala a Szovjetúnióban tanult, akkor még így hívták azt az országot, és orvosnak készült. Ebből adódik, hogy folyékonyan beszél oroszul és a nénikéket az idősek otthonában Maja Radnaja-ként, és Daragaja-ként tiszteli. Egyszer megkérdeztem, hogy milyen nyelven gondolkodik és álmodik? Arabul, oroszul, vagy ivritül? Elcsodálkozott a kérdésen és pár pillanatba beletelt, míg válaszolt: Arabul gondolkodom és oroszul álmodom. Azután csak ült és hallgatott lehajtott fejjel. Mintha maga is meglepődött volna ezen.


Chala balaganiszt! - mondja Ruti - Mindig csak bajt kever. - Magamban kénytelen vagyok igazat adni neki. Chala felcsattanásait nehezen viseljük. És szinte egyedül csak Ruti tudja kezelni. A feszültséget, amit ez a középkorú gyermektelen arab asszony kelt, a vele egykorú, nagycsaládos etióp Ruti mindig viccel üti el. Rendszerint felemeli a hangját ő maga is, és a felcsattanásokból tisztelettel, de valahogy mégiscsak csúfot űz. Csodálom emiatt. És néha úgy látom őt, mint egy állatidomárt. Van valami különleges, kifinomult pedagógiai érzéke, amire nagy szükség van itt, hiszen amúgy is mindegyiknek megvan a maga hisztije, mániája. Chala például órákig eteti a betegeket, még azokat is megtömi, akik alig tudnak nyelni és nem nagyon érdekli, hogy fél órával később sugárban hánynak miatta. Esetleg. Mert nem az a lényeg. Hanem az, hogy ő megtette, amit úgy érezte, hogy kellett. Igen, és azt hiszem, Chalának nem csak az evés, hanem az egész emésztőrendszer a mániája, hiszen a beöntéseket ugyanazzal az elánnal gyakorolja a betegeken, mint az etetést. Input-output. Tekintete fürkész héjaként meredt a lapra, amin név szerint és napra pontosan regisztrálni kell mindenki székletét. Ha valaki neve mellett vízszintes vonalkát lát az előző napon, már azonnal indul is a kúpért és egyéb kegytárgyakért...


Szamechnek meg másfajta mániája van, a tisztálkodás. A huszonöt éves arab srác, aki ápolónak tanult, képes az éjféli pelenkacserét hajnali háromig elhúzni, mert véleménye szerint éjszaka is lavórból le kell mosni mindenki alsó fertályát, függetlenül attól, hogy tiszta-e vagy sem. Kerekes kiskocsira pelenkák és lepedők fel, piros kislavór, töméntelen egyszerhasználatos vágott szivacslap, szobákba be, villanyfény felkapcsol és hajrá. Szamech negyed négykor azt mondja nekem, nem érti, a többiek miért nem teszik ezt meg, miért nem így dolgoznak? Mondom neki: Mert éjszaka van? Szamech, az éjszaka az a betegeknek, az időseknek is éjszaka, talán pihenniük kellene, aludniuk. Esetleg.  - Falra hányt borsó. A srácnak egyébként a szagokkal is van valami baja. Mániája, hogy már a fürdetés alatt kapcsoljuk ki a légkondit és nyissuk ki az ablakokat. Oké, nyár van, de a gondozottjaink mégiscsak száz év kor körül battyognak. Judit a marokkói zsidó asszony nyiltan szembeszáll bárkivel, Szameh-hel is. - Csukd be azt az ablakot és menj ki innen, de azonnal, mit képzelsz te mi van itt? Láger? Mi ez? Koncentrációs tábor?


Néha már magam sem tudom, hogy hol vagyok. :/  A legnagyobb baj, hogy most nem beszélnek. Elhallgattak. Időnként elcsípni egy-egy arckifejezést, dünnyögést, ami semmi jót nem jelent, azt érzi az ember, de beszélni meg aztán, erről az egészről, szinte egyáltalán nem lehet velük. Nem. Az arabokkal, az én arab kollégáimmal, nem lehet beszélni. Ha pedig lehet, véletlenül, akkor meg inkább a csendet kívánja vissza az ember. Szameh-et megkérdeztem, még jó három hete, hogy mi a véleménye. Annyit felelt csak, hogy ez háború. Felhúzta a vállát, rágyújtott egy cigarettára és megismételte, valami olyan arckifejezéssel, mintha egy értelmi fogyatékoshoz beszélne: Ez háború. Már régóta háború van. - Pedig hol volt akkor még a háború? Akkor még semmiféle hadművelet sem volt, akkor még csak ott tartottunk, hogy a fiúk elrablása, és rakétatűz Gázából százával Izraelre....De háborúról akkor még senki nem beszélt volna. Samech meg már akkor tudta. Jassar a segédápoló pedig közölte, hogy ez az állam egy "hara". Ez most volt, tegnap előtt. Azóta nemigen tudom, hogy nézzek rá. Valahogy nincs kedvem ránézni, mert nem tudom mit mondjak, azt sem tudom, hogy mit gondoljak.

Jázmin alig egy hónappal ezelőtt azt kezdte firtatni, hogy én akkor most mi vagyok? Zsidó, vagy keresztény? Jázminnal akkortájt kezdtem végre jóban lenni, kérdeztem tőle, miért fontos ez neki? - De mi vagy? - kérdezgette és meredten nézte a csillagot a nyakamban. - Zsidó vagyok. - Chaim mellettem állt és figyelte a párbeszédet. Ruti is, aki aztán szépen lassan elkezdte magyarázni: Tudod, az úgy van, hogy ha valakinek az anyja zsidó... - Az én anyukám is zsidó, vágott közbe azonnal Jázmin, aki az előtte való napokban mutogatta körbe az eljegyzési albumot, és benne a fejkendős édesanyja és a szigorú tekintetű apja képeit. Ruti és Chaim nevetni kezdtek. - De tényleg, - mondta Jázmin, - apukám muszlim, anyukám meg zsidó. Zsidó volt, higgyétek el! - Azt hiszem senki nem hitt neki. És ma is azon gondolkodom, vajon miért kezdett el akkor és ott erről beszélgetni? Megkérdezném, de rosszul lett, Ramadan hatodik napján elvitte a mentő, és azóta betegállományban van. Súlyos állapotban vitettük a műszak vége előtt a kórházba, hypoglikémiás rohamot kapott, majdnem kómába esett ott a nővérpult mellett, mert egész nap nem evett, nem ivott, ahogy az Ramadankor szokás. Jázmin 27 éves.


Az idősek otthonában állandóan szól a TV, de mostanában az arabok rendszeresen elkapcsolnak zenei csatornára. Mi visszakapcsolunk az Arutz 2-ra, hogy tudjuk, halljuk a híreket. Olyankor néha látni, hogy az arabok furcsa arcokat vágnak és elvonulnak.  Szamech például vállat von és odébb áll. Délelőtt ma többször megálltunk az ebédlő közepén mind a négyen. Az már nem hír nekünk, hogy a hamasz hová lövi a rakétákat, csak Irina az orosz segédápoló zsebében szólal meg minduntalan a sziréna, ő ugyanis telepítette a Red Code alkalmazást az iphone-jára. Irina lánya katona és valahol Raanana mellett állomásozik. Így Irocska aggódva kapkodja kifelé a telefonját a zsebéből és figyeli, arrafelé lőnek-e. Mi nem annyira. Már nem aggódunk. A szirénák miatt nem. De ma férgek bújtak elő mindenféle alagutakból a határ innenső oldalán és naponta meghal jó néhány katona. Mindenkinek van itt családja, barátai és ismerőse, sok. Kicsike ez az ország. Az elesett katonák fényképét, nevét, korát azonnal közli a TV csatorna, mindenki odakapja a fejét, figyeli az arcokat. Az öregek közül sokan sírnak. Metuka például. És Maria. - Tolka gyetyi... oj... tolka gyetyi, hiszen csak gyerekek még,...- mondja és sír, kipirul az arca, egészen megváltoznak a vonásai.


A hírcsatornákat azért is figyeljük, mert elképesztő ismeretekkel gazdagodunk időről időre. Mint például, hogy a palesztin ENSZ iskola alatt találtak fegyverraktárakat a katonák. Tegnap előtt az ENSZ főtitkára bocsánatot kért Jeruzsálemtől. Sűrűn. Ma pedig arról írt alá határozatot, hogy a megtalált rakétákat a helyi hatóságok rendelkezésére bocsátja. Vagyis az ENSZ odaadja a hamasz kezébe azokat a rakétákat, amikkel Izraelt akarta amúgy is lőni... érti ezt valaki? Hogy lesz valaki ENSZ küldöttség tagja? Hogy lesz belőle főtitkár? Mit csinált előtte, mivel foglalkozott? Miért nem tanult meg pélldául rendesen angolul beszélni? Honnan veszi a bátorságot, hogy Izraeltől egyik nap bocsánatot kérjen, másik nap elmarasztalja, harmadik nap pedig az általa működtetett iskolák alatti rakétákat egy terrorista szervezet rendelkezésére bocsássa? HOGYAN?


Az elképesztő ismeretekhez tartoznak azok a hírek is, amiket a nyugati sajtóban biztosan nem közöl senki. Hogy Izrael a humanitárius fegyverszünetek idején gyógyszereket és élelmiszert szállít Gázába. Hogy Izrael felállított a határ mentén egy tábori kórházat, palesztin betegek, sebesültek, menekültek számára. Hogy az elnök, Benjamin Netanyahu megkérte a palesztin civileket, hogy ne maradjanak a hamasz által megszállt városokban, hanem menjenek délre és a háború végén, -  ő megígéri - felépíti ez a kormány a házaikat, mindenki visszatérhet...
Haifán és Názáreth-ben ma tombolni kezdtek az izraeli arabok. Tiltakoznak. Kövekkel dobálnak, törnek és zúznak. Nekik ez az ország "hara". Egy szar. Itt születtek, megkaptak minden jogot, egyenrangú állampolgárok voltak és lesznek, senki nem tesz különbséget. Egy izraeli arab orvos a jeruzsálemi Hadassa kórházban tegnap előtt, amikor a tizenharmadik izraeli katona elesett ennyit volt képes mondani: "Csak tizenhárom? Azt hittem több lesz. Csalódott vagyok."  - Ez az arab férfi itt született, itt tanult, itt orvos... - és azt hiszem az állásából még nem rúgták ki.


Nem tudom mi lesz. De a pokol elszabadult. A sötétség erői nyíltan gyilkolnak, ma is volt légiriadó egészen Tel-Aviv-ig, alagutakat ásnak, mint a férgek, át a határon, hogy aztán majd infiltrálódva öngyilkos merénylők lehessenek, és felrobbantsanak ártatlan civileket, nem csak itt, de Európa-szerte,  a sötétség erőihez csatlakozók pedig világszerte kirakatokat törnek be és gyújtogatnak. A medúza-agyú zombik tombolnak, és az arabok közül az intelligensebbek elhallgattak, de ha megszólalnak is, az ember lánya lehet, hogy inkább a csendet kívánja vissza...


A világ gyűlöl, újra gyűlöl, mintha ez lenne az egyetlen felhajtó ereje, és egyetlen zsidó sem tehet soha semmit, ami számára értékes lenne - így látszik ez ma, egy hatalmas sötét felhő alatt, és kár lenne reménykedni, az Örökkévaló magasra festi most azt a szivárványt, és nem látható az, már csak a kiválasztottaknak...

A bejegyzés trackback címe:

https://rimonim.blog.hu/api/trackback/id/tr66530877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 00:13:09

De jól indult ez a bejegyzés, és milyen elkeserítően lett vége.

Sok idő, talán több generáció, mire ezek a sebek begyógyulnak.

Tényleg divat most a "Free Palestina", és nagyon megoszlanak az vélemények, de végül minden jóérzésű ember csak kesereg a helyzeten, és hogy milyen értelmetlenül hal most meg ez a sok ember.

Azért reménykedni lehet, hogy eltűnik a Hamas a föld színéről.

Démonmac1 2014.07.23. 00:35:24

@kabelbarat: Azt én is remélem, hogy eltűnnek, csak az a gond, hogy más kerül a helyére. Félek ennek sose lesz vége.
valami Isteni csoda kéne.

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 02:14:17

@Démonmac1: Előbb vagy utóbb rá fognak jönni, hogy vége van a meccsnek. Számomra nagyon visszás az a fajta médiatámogatás amit kapnak most. Mintha a világ a terroristáknak szurkolna. Gusztustalan ahogy brandet csináltak a halott gyerekekből, miközben az ő szégyenük és szegénységi bizonyítványuk.

Azért ha majd látják a számokat, talán megjön az eszük.

Holnap nagyon csúnya kommentáradat fog jönni az utolsó mondat miatt, ha ez még kint lesz a címlapon. Túl sok kép kering most a neten halott gyerekekről ahhoz, hogy bárki is szivárványt lásson.

Azon meg nem kell meglepődni hogy visszaadták a rakétákat. Nagy szarban lettek volna ha nem teszik.
Persze alapból felháborító, hogy ez megtörtént.

Ez a fajta hadviselés amit folytatnak ez botrányos, aljas, eredménytelen és nem emberhez méltó.

barkaba 2014.07.23. 04:05:21

"Ez a fajta hadviselés amit folytatnak ez botrányos, aljas, eredménytelen és nem emberhez méltó."

És ugyanez igaz Izraelre is.

==T== 2014.07.23. 07:09:24

@kabelbarat: terroristák címszó alatt az izraeli terrorállam martalócaira gondolsz?

Mert ugye a palesztínoktól mégis hogy lenne elvárható, hogy csak úgy lenyeljék, hogy ellopták alóluk az országukat és bezárták őket egy hatalmas gettóba.

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 08:12:00

@barkaba: "És ugyanez igaz Izraelre is."

Izrael nem vonja a be a civil lakosságát a harcokba. Csupán ennyi a különbség.

@==T==: Tőlünk hogy volt elvárható, hogy lenyeljük Trianont? A japánoktól hogy volt elvárható hogy lenyeljék a két atombombát? A Navajo indiánoktól hogy elvárható, hogy lenyeljék, hogy rezervátumokban élnek? Az afroamerikaiaktól hogy elvárható hogy lenyeljék a rabszolgaságot?

Vannak népek akik nem nyomják bele dühükben a saját feleségeiket és gyerekeiket a húsdarálóba.

Ad Dio 2014.07.23. 08:24:52

@kabelbarat:

"Tőlünk hogy volt elvárható, hogy lenyeljük Trianont? A japánoktól hogy volt elvárható hogy lenyeljék a két atombombát? A Navajo indiánoktól hogy elvárható, hogy lenyeljék, hogy rezervátumokban élnek? Az afroamerikaiaktól hogy elvárható hogy lenyeljék a rabszolgaságot?"

?????

mrZ (törölt) 2014.07.23. 08:29:58

@kabelbarat:
>>Izrael nem vonja a be a civil lakosságát a harcokba.<<
Hadkötelezettség nem az?
A felfegyverzett telepes egységek nem az?
Kinek a területén vannak harcok jelenleg?
Vagy bevonultak a palesztinok?

Hazudsz zsivány!!!

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 08:36:35

@Ad Dio: Mit nem értesz? Van aki tud veszíteni.

@mrZ: Azt ugye tudod hogy a Hamas folyamatosan föld-föld rakétákat lő civil célpontokra? Meg az alagutakon mennek át a gyalogos egységek Izraelbe.

"A felfegyverzett telepes egységek nem az?"
Nem, az nem az.

"Hadkötelezettség nem az? "
Nem, az sem az.

Rogerius 2014.07.23. 08:40:51

Szinte 2000 éven keresztűl a zsidóság megvetett és gyökértelen kisebbségként sodródott Europaszerte...minden elképzelhető gazságot elkövetett ellenük a...ki is?... a keresztények?...vagy a faji alapon magukat magasabb rendűeknek képzelők?...vagy?

Nem tudom...tény hogy egy tragikus sorsú kisebbségröl van szó aki 1945 után eldöntötte hogy ujra lessz saját álama és valószínüleg eldöntötte hogy véget vet a több ezer éves basztatásnak is.

És Izrael most azt csinálja amit a zsidók, érthető módon, elvárnak tőle...keményen védi a népe érdekét.

Emberbarát, igazságos és ártatlan áldozatoktol mentes háború nincs...mint ahogyan csupa nemesszívű igazságbajnok egyik oldalon és csupa gazember a másik oldalon sincs

ezért, szerintem, Izrael muszály keményen küzdjön hisz mást nem tehet...hogy hol van egy ilyen bonyolult, mindkét részröl honvédő háborúban az emberiesség és az ésszerüség határa?

én nem tudom.

borzimorzi 2014.07.23. 08:50:12

@kabelbarat: Pontosan.

Arról sem kéne megfeledkezni, hogy Izrael alapításakor, 1948-ban volt kb. 2-300ezer, a legmerészebb becslések szerint 500ezer, zömmel nomád arab, aki a területen élt. A letelepedettek örömmel adták el a telkeiket a zsidóknak, mert többet kaptak érte, mint amennyit ért. Így vehettek belőle városi boltocskát vagy kétszer akkora telket, földet egy határral odébb, Libanonban vagy Jordániában. Egymással közösséget nem vállaltak, nem gondolták, hogy ők egy nép lennének.

Aztán megalakult Izrael, és egyből meg is támadta vagy 6 ország, amelyek általános meglepetésre vereséget szenvedtek Izraeltől. No, innentől jön a menekülttáborosdi. 10-20 év múlva már egy néppé váltak, és attól kezdve nevezik magukat palesztinoknak.
Csak az nem tűnik fel senkinek, hogy a szegény palesztinok a nagy elnyomatásban jobban élnek, mint az őseik bármikor, és alsó hangon tízszer, de inkább hússzor annyian vannak, mint az őseik bármikor a történelem során. Kívülről vannak eltartva évtizedek óta, mert a területük eltartóképességét réges-régen túlszaporodták.

Él körülöttük alsó hangon 650 millió arab. Palesztinból van max. 5-6 millió. Ha a környező arab államokban százasával csoportba verődnének, minden száz arab könnyedén eltarthatna egy palesztint. Eszük ágában sincs. De akár meg is hívhatnák a palesztinokat a saját országaikba, elvégre a nyelv meg a vallás ugyanaz, beilleszkednének. Mégsem teszik.

Az a 650 millió arab mind szívtelen gazember lenne, aki nem szánja palesztin hitsorsosait? Lehet, de nekem nincs róluk ilyen rossz véleményem. Sokkal inkább azt gondolom, hogy ismerik ők a palesztinokat, mint a rossz pénzt, és tudnak számolni. Pontosan tudják, hogy a családonkénti 6-8 gyerekes palesztin családokat elég egyszer beereszteni, és 2-3 generáció múlva elkezdik kiszaporodni az őslakosokat. Ilyen reprodukciós ráta mellett ugyanis szinte mindegy, hogy mekkora országot kapnak, csak idő kérdése, és túlszaporodják az adott ország eltartóképességét és kiszaporodják az országból az őslakosokat.

Husszein, Jordánia királya igen bőkezű és könyörületes volt velük. Megmutatta, hogy milyennek is kell(ene) lennie egy olyan muszlim uralkodónak, aki komolyan veszi a vallása előírásait, különös tekintettel a hittestvérei iránti könyörületességre. Jó sokat befogadott. De a palesztinok ott is elkezdték hozni a formájukat, és bebizonyították, hogy nem véletlenül nevezik őket a Közel-Kelet cigányainak. Husszeinnek kisvártatva nem volt más választása, mint lövetni rájuk. Csoda, hogy nem tülekednek értük az arab országok?

Kinek kell ez? 650 millió arabnak biztos nem. De persze biztos ők a hülyék, és a hazai jobbantak innét Magyarországról persze tudják a tutit. Aha... Az én hátam meg biztos tollas.

Üdv:
b

Ambiorix 2014.07.23. 09:10:30

Fúj de undorító ez a blog már. Focizó gyerekekre, kórházi intenzív osztályra, tolókocsis rokkantak szociális otthonára lövöldöző hitvány tömeggyilkosok legalább ne ajvékoljanak, mert fölfordul a gyomrom tőlük. Nem véletlen, hogy normális érzésű emberséges emberek már magában Izraelben is tüntetnek ez ellen a bűnös, eszelős vérengzés ellen.

==T== 2014.07.23. 09:24:11

@Rogerius: az Ószövetség szerint a zsidókat már Krisztus előtt is utálták, és most sem népszerűek. Vajh miért?

amúgy ne mők döntöttek, hanem a britektől kapták meg - ami előtt persze maguk is keményvonalas terroristaakciókat hajtottak végre - csak ugye azon a helyen már élt egy nép, akiket szépen odébraktak.

==T== 2014.07.23. 09:29:03

@borzimorzi: Nos, az szvsz topikból már levágtam, hogy nem vagy kifejezetten okos, és megerősítettél ebben.

A harc már a megalakulás napja előtt is zajlott - tulajdonképp már a II. vh előtt óta - amikor is a zsidók voltak a terroristák.

"Csak az nem tűnik fel senkinek, hogy a szegény palesztinok a nagy elnyomatásban jobban élnek, mint az őseik bármikor, és alsó hangon tízszer, de inkább hússzor annyian vannak, mint az őseik bármikor a történelem során."

Ez a föld lakosságának kb. 100%-ára igaz.

"Kívülről vannak eltartva évtizedek óta, mert a területük eltartóképességét réges-régen túlszaporodták. "

Miután bezárták őket egy gettóba és a földjeiket még most is folyamatosan rabolják...

borzimorzi 2014.07.23. 10:21:19

@==T==: Ilyen szaporodási ráta mellett odaadhatod nekik egész Izraelt és ráadásnak még Jordániát és Libanont is, 2-3 generáción belül az sem lesz elég. És megint az egész világ lesz a hibás, amiért egymást ölik és segélyekre szorulnak. Ez így működik.

Te nem ismered azt a mesét, amelyben a tudós tanácsadó arra kéri az őt megjutalmazni óhajtó sahot, hogy ne adjon neki semmi mást, csak egy sakktáblát. Legyen az első kockáján egy szem búza, majd minden egyes kockához rendeljen hozzá kétszer annyi búzát, mint amennyi az előző kockán volt. Végül a sakktáblát meg az összes, hozzá tartozó búzát adja oda jutalmul a sah. Hamar kiderül, hogy a sahnak nincsen elég vagyona ehhez. Ez a mese egy perzsa mese. Az arabok ismerik. Ezért képesek átlátni az exponenciális folyamatokat.

Te meg nem. Viszont séróból butázol le mindenkit, aki csak annyira is okos mer lenni, mint az a 650 millió arab, akinek esze ágában sincs a palesztinokat befogadni.

Na, ennyit rólad, picim.

Pá.
b

nacica 2014.07.23. 13:18:27

@kabelbarat: mindenben egyet értek veled, tisztán látod a helyzetet, köszönöm!

nacica 2014.07.23. 13:24:48

@Ambiorix: nem baj, hogy kb. 1300 rakétát lőtt Izraelre a hamasz, mielőtt Izrael bármit is lépett volna? Ha nincs a kipat barzel, Izrael június óta több százezer halottal számolt volna,- ja, hogy ez nem számít... - értem. Gondolom azt is csak hazugságnak tartod, ami a napnál is világosabb tény és innen jól látszik: a hamasz az általad említett intézmények alá telepítette a fegyvertárát. Mecsetekbe, óvodákba, iskolákba, és kórházakba ( megjegyzem idősek otthona nincs náluk...) - Mégis, mit kéne tenni Izraelnek? Önként és dalolva meghalni? Hagyni, hogy lőjék, alagutakon átjöjjenek, lemészárolják az embereket? - Ez már volt egyszer. Bocs', hogy ebbe a játékba ez a nép már nem megy bele újra. Én kérek elnézést... :/

nacica 2014.07.23. 13:26:57

@borzimorzi: és Rogerius! Tiszteletem! Kol ha kavod, ahogy itt mondanák. Amit írtatok az tiszta és tényszerű. Köszönöm nektek!

nacica 2014.07.23. 13:30:40

@==T==: és Ambiorix! ha valaki zsigerből antiszemita, azzal nem nagyon van mit kezdeni. Sok mindent mondhatnék, de értelmetlen volna. Olvassatok több könyvet, történelemről, mindenféle forrásból, aztán vegyétek a bátorságot, fáradtságot eljönni Izraelbe, leutazni Gázába, kirándulni Betlehembe, Hebronba, Jerikóba, megnézni, hogy mi a stájsz, utána lesz miről beszélgetnünk, azt hiszem. Addig nincs, és ezt én sajnálom a legjobban azt hiszem...

borzimorzi 2014.07.23. 17:18:33

@nacica: Bocsi, de mi az a kipat barzel?
És mit jelent az, hogy "Kol ha kavod"?

Előre is köszi a fordítást!

Üdv:
b

==T== 2014.07.23. 17:29:09

@borzimorzi: A palesztínoknak/araboknak kb. a szaporodás az egyetlen esélye, hogy visszafoglalják a hazájukat.

==T== 2014.07.23. 17:31:59

@nacica: Izrael egy apartheid terrorállam. Alapítói maguk is terroristák (irgun).

Minden ENSZ határozatot lesz*va fél évszázada jelentős területeket tartanak megszállva, ahol jelenleg is etnikai tisztogatásokat végeznek (telepesek).

==T== 2014.07.23. 17:33:46

@borzimorzi:

Vaskupola, szép munka volt

borzimorzi 2014.07.23. 20:49:24

@==T==: A szaporodástól csak egyre sűrűbben lesznek, egyre kevesebb természeti erőforrás fog nekik jutni, egyre nő a járványveszély és egyre kiszolgáltatottabbak lesznek mindazoknak, akik ellátják őket. Elsősorban Izraelnek, másodsorban az őket (ma még) támogató araboknak. Izrael egyre jobban utálja őket, mióta rakétáznak. Az arab testvéreknek meg lassan saját bajuk is van elég. Ráadásul nekik az is fontos, nehogy a palesztinok valaha is olyan sokan legyenek, hogy feltartóztathatatlanul kiözönlenek a többi arab országokba. Úgyhogy a maguk részéről nem nagyon bánják, ha a palesztinokat megritkítják egy kicsit, legfeljebb a nemzetközi színtéren hullatják a krokodilkönnyeket, hogy az izraeliek ellen hangolják a nyugati közvéleményt.

A palesztinok részéről tehát az őrült szaporodás kontraproduktív. Csakis a minőségi változás, valamilyen komoly teljesítmény az, amivel a világ figyelmét felkelthetnék és tiszteletet vívhatnának ki. Ilyen teljesítményük nincs. (Szaporodni meg a nyulak is tudnak.)

A világ változik. A túlnépesedés miatt sajnos egyre olcsóbb az emberélet. A fejlett világban egyre inkább teret hódít az a szemlélet, hogy akinek alagútfúrásra, rakétára, cigarettára meg kalasnyikovra telik, az ne panaszkodjon, hogy nem tudja eltartani a gyerekeit. Az fegyvervásárlás helyett inkább a gyerekei etetésére, oktatására és orvosi ellátására költse a pénzét az ilyen. Meg használjon kotont, elvégre a fejlett világ is családtervez.

A világ megcsömörlött a sok halottgyerek-fotótól. Már nem nyílnak meg tőlük a pénztárcák úgy, mint régen. Pláne nem hiszünk a palesztinoknak, akik az utóbbi időben többször is a saját ügyük propagálására használtak fel olyan fényképeket, amelyeken a szíriai polgárháborúnak áldozatul esett gyermekek voltak láthatók. Ilyen ocsmány hazudozás után ki ad még hitelt a szavuknak?

Üdv:
b

borzimorzi 2014.07.23. 20:51:05

@borzimorzi: "Az" szócska törlendő, csak Fegyvervásárlással kezdődik az a mondat.

Démonmac1 2014.07.24. 01:04:52

@==T==:
Ha antiszemita vagy, akkor nincs mit tenni, logikus érvelést soha nem fogsz elfogadni, úgyhogy teljesen értelmetlen veled vitába szállnom, mert úgysem tudlak meggyőzni.
(Engem sem lehet, mert 100% - osan egyetértek azzal, amit Izrael csinál,(azzal is, hogyha egy kórházban fegyverraktár van azt meg kell semmisíteni) sőt, inkább az lep meg, hogy ilyen sokáig tűrték, a rakétázgatást.
A palesztinokról meg Borzimorzi tökéletesen leírta, én se tudnám jobban.
süti beállítások módosítása